Connect with us

Magyar Foci

Másodszor tartják meg szeptemberben a Futball éjszakáját

Másodszor tartják meg szeptemberben a Futball éjszakáját


Másodszor tartják meg szeptember 6-án a Futball éjszakája elnevezésű országos programsorozatot, amelyhez eddig 26 első-, másod- és harmadosztályú labdarúgóklub csatlakozott.

    Nemcsák Károly, a szervezőbizottság elnöke a csütörtöki sajtótájékoztatón azzal kezdte mondandóját, hogy a Múzeumok éjszakája és a Színházak éjszakája mintájára tavaly elindított rendezvénysorozattal kapcsolatban rengeteg pozitív visszajelzést kaptak.
    “Tavaly 24 helyszínen közel 20 ezren vettek részt a mintegy 250 programon, és külön öröm, hogy nagyon sok fiatalt szólított meg a rendezvény” – mondta Nemcsák Károly, aki emlékeztetett arra, hogy a Futball éjszakája civil kezdeményezés, a szervezőbizottság csupán ajánlást ad a kluboknak a programok összeállítására.

Fotó: DVSC


    A színészválogatott csapatkapitánya kiemelte, a célok továbbra is változatlanok: népszerűsíteni a nagyon szeretett, de ugyanakkor sokat szidott magyar labdarúgást, betekintést nyújtani a klubok életébe, ezáltal a sportágat közelebb hozni a szurkolókhoz. Hozzátette: bízik abban, hogy ennek hatására nőni fog a nézők száma a hazai stadionokban.
    Borsi Dávid futsaljátékos, a szervezőbizottság tagja elmondta, az országos program keretében szeptember 6-án, pénteken megnyílnak a legnagyobb hazai csapatok edzőpályái, öltözői, bárki részt vehet kedvenc klubja vagy bármely más csapat foglalkozásain. 
    Hangsúlyozta: újdonságként idén az NB III-as klubokat is megkeresték, és közülük tízen már jelezték is a részvételi szándékukat, tizenöttel pedig még tárgyalásban állnak.
    Huszonhat – köztük nyolc élvonalbeli – klub részvétele már biztosnak tűnik, és úgy gondolják, hogy végül harminc-negyven egyesület csatlakozhat – mondta Borsi Dávid, aki a várható résztvevők között említette a Ferencvárost, a Diósgyőrt, a Győri ETO-t, a Gyirmótot, a Haladást, a Békéscsabát, az MTK-t és a Vasast.
    A központi eseményt idén is az MTK Új Hidegkuti Nándor Stadionjában tartják, ahol a színész és az újságíró válogatott összecsapása zárja majd a programot.

Fotó: Startlap


    Az érdeklődők betekintést nyerhetnek a stadionok, edzőközpontok kulisszái mögé – például öltözők, rehabilitációs helyiségek, fitnesztermek -, olyan sportfoglalkozásokon vehetnek részt, mint például kapusedzés, csatár- és technikai képzés, továbbá jelenlegi és volt labdarúgók, fizioterapeuták, táplálkozási tanácsadók és menedzserek részvételével zajló kerekasztal-beszélgetéseket hallgathatnak meg.
    Több klubtörténeti kiállítás is nyílik, máshol a már meglévőt tekinthetik meg a látogatók, de szerveznek X-box-, teqball- és tengóbajnokságot is. Van ahol utánpótlástornát és/vagy felnőtt kispályás kupát is terveznek, és a legtöbb pályán villanyfényes gálamérkőzéssel zárul a program.
    A Futball éjszakája programjai részben előzetes regisztrációhoz kötöttek, amit az érdeklődők a www.futballejszakaja.hu oldalon tehetnek meg augusztus 1-jétől. A gyerekeknek 100, a felnőtteknek 500 forintért vásárolható belépő az első kiválasztott stadionnál, és az ott kapott karszalaggal az összes helyszínre el lehet látogatni.




Kattints a kommenteléshez

Hagyj üzenetet!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Facebook

Új hírek

Több Magyar Foci