Connect with us

Angol Foci

Manchesteri bosszúságok, United döntetlen, City vereség

Manchesteri bosszúságok, United döntetlen, City vereség


Mindkét manchesteri csapat hibázott kedden a Premier League 24. fordulójában: a United az Old Trafordon kétgólos mínuszból fel tudott állni, és egalizálta az összecsapást az utolsó percekben a Burnley ellen, míg a City pont hogy eltapsolta a korán megszerzett vezetést, és végül 2-1-es zakót szenvedett a Newcastle-től.

A Burnley előbb Andreas Pereira óriási egyéni hibáját büntette meg (a brazil a saját tizenhatosa előtt veszített labdát), majd a 81. percben egy jobb oldali beadást Chris Wood fejelt a kapuba közelről. A United nem hagyta annyiban, a 87. percben Paul Pogba büntetőből szépített, majd a hosszabbításban Victor Lindelöf egy szerencsés góllal egalizált, így legalább az egyik pontot megmentették a vörös ördögök, de az első nyolc meccsét kivétel nélkül megnyerő Ole Gunnar Solskjaer veretlensége a múlté lett.

Rossz napot fogott ki a Manchester City is, akinek állandó győzelmi kényszere van a Liverpool remek szereplése miatt. Pep Guardiola csapata már 24 másodperc után megszerezte a vezetést a Newcastle otthonában, de hiába játszott hatalmas fölényben, és tartotta nagyon jól a labdát, 75 százalék fölött volt a mutató, a hazaiak jól védekeztek, és Salomón Rondón dugójával a második félidő közepén kiegyenlítettek. A 78. percben aztán Fernandinho értelmetlenül szabálytalankodott a büntetőn belül, a bíró tizenegyest ítélt, amit Matt Ritchie értékesített, így nemhogy a győzelem, de még a menekülő döntetlen sem lett meg a Citynek, amely így nagyon nehéz pozícióba került a bajnoki címért folytatott harcban, mert ha a Liverpool szerdán megveri a Leicestert, hét pontra nő a differencia a két csapat között a tabellán.

Az Arsenal Pierre-Emerick Aubameyang és Alexandre Lacazette góljával 2-1-re legyőzte a Cardiff Cityt. A játéknap legszebb teljesítményét az utolsó előtti helyen álló Fulham nyújtotta, amely kétgólos hátrányból fordítva 4-2-re győzött a Brighton ellen.

Premier League 24. forduló, kedd
Arsenal-Cardiff 2-1
Fulham-Brighton 4-2
Huddersfield-Everton 0-1
Wolverhampton-West Ham 3-0
Manchester United-Burnley 2-2
Newcastle-Manchester City 2-1

A bajnokság állása:




Kattints a kommenteléshez

Hagyj üzenetet!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Facebook

Új hírek

Több Angol Foci