Connect with us

Magyar Foci

Magyar Kupa – A címvédő Fehérvár hátrányból búcsúztatta harmadosztályú ellenfelét

Magyar Kupa – A címvédő Fehérvár hátrányból búcsúztatta harmadosztályú ellenfelét


A címvédő MOL Fehérvár 4-2-re győzött a harmadosztályú Eger vendégeként a labdarúgó Magyar Kupa hatodik fordulójában, ezzel a 64 közé jutott.

    A fehérvári klub honlapjának közlése szerint a találkozón az egriek a 43. percben szereztek vezetést,a vendégcsapat a szünet után Hodzic és Futács góljával öt perc alatt fordított, majd a hajrában Nikolov duplájával biztosította be győzelmét és továbbjutását.


    Az élvonalbeli csapatok ebben a körben kapcsolódtak be a sorozatba, és a másodosztályban szereplő együttesekhez hasonlóan kiemeltek voltak a sorsoláson, tehát egymással nem kerülhettek össze. A párharcok pályaválasztói az alacsonyabb osztályú együttesek, míg azonos osztály esetén az a klub játszhat hazai pályán, amelyet előbb húztak ki a sorsoláson.


    A továbbjutás egy mérkőzősen dől el, amennyiben ez nem sikerül a rendes játékidőben, úgy kétszer 15 perc hosszabbítás, majd tizenegyespárbaj következik.

    Magyar Kupa, 6. forduló:
    az élvonalbeli együtteseket érintő párosítások:
    
Eger SE (III. osztályú) – MOL Fehérvár FC 2-4 (1-0)


    később:
Érdi VSE (III.)-Diósgyőri VTK 15.00
Putnok FC (III.)-Paksi FC 15.00
Dunaharaszti MTK (III.)-Budapest Honvéd 15.00
Sárvár FC (III.)-Debreceni VSC 15.00
Bonyhád VLC (megye I.)-Puskás Akadémia FC 15.00
Hévíz SK (III.)-Mezőkövesd Zsóry FC 15.00
FC Hatvan (III.)-Újpest FC 15.00
Soltvadkerti TE (megye I.)-Kaposvári Rákóczi FC 15.00




Kattints a kommenteléshez

Hagyj üzenetet!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Facebook

Új hírek

Több Magyar Foci