A Budapest Honvéd kettős győzelemmel jutott a labdarúgó Magyar Kupa fináléjába, ugyanis 2-1-es hazai sikerét követően idegenben 3-0-ra múlta felül a másodosztályú Soroksárt az elődöntő szerdai visszavágóján.
A kispestiek úgy küzdhetnek meg a trófeáért, hogy menetelésük során nem találkoztak élvonalbeli együttessel. A Honvéd története 18. döntőjére készülhet, eddig hétszer diadalmaskodott.
A MOL Vidi FC elleni finálét május 25-én rendezik a Groupama Arénában.
Budapest, 2019. április 24. A kispesti Szendrei Norbert (j, lent) és a soroksári Bor Dávid Ferenc a labdarúgó Magyar Kupa elődöntőjében játszott Soroksár SC – Budapest Honvéd visszavágó mérkőzésen a Szamosi Mihály Sporttelepen 2019. április 24-én. MTI/Illyés Tibor
Magyar Kupa, elődöntő, visszavágó:
Soroksár SC (NB II)-Budapest Honvéd 0-3 (0-1)
Az első perctől a Honvéd irányította a játékot, a Soroksár annak ellenére jószerivel kizárólag a védekezésre koncentrált, hogy egygólos hátránnyal kezdte a visszavágót. A hazai csapatnak gyakran mind a tizenegy játékosa saját térfelén volt. A vendégek támadtak, de a gyors kontrák elkerülése érdekében túl nagy kockázatot ők sem vállaltak, viszont bő negyedóra elteltével büntetőből így is vezetést szereztek. A gól ellenére a Soroksár nem változtatott játékán, így a kispestiek maradtak mezőnyfölényben, kapusuknak pedig mindössze egyszer kellett védenie a szünetig.
Meccs
A folytatásban a Honvéd már nem erőltette az akciókat, így többször próbálkozhatott a másodosztályú riválisa, amely elsősorban távoli lövésekkel veszélyeztetett, de Horváth rendre védeni tudott, így a továbbjutás egy pillanatig sem forgott veszélyben. A hajrában aztán a Honvéd egy szögletet követően, illetve egy szép akció végén magabiztossá is tette a sikerét.
