Connect with us

Labdarúgás

Magyar-azeri – Három változás a kezdőcsapatban

Magyar-azeri – Három változás a kezdőcsapatban

Marco Rossi szövetségi kapitány három helyen változtatott a csütörtökön a horvátoktól 3-0-s vereséget szenvedett magyar labdarúgó-válogatott kezdőcsapatán.

    Vasárnap, az azeriek elleni Európa-bajnoki selejtezőmérkőzésen a Splitben sokat hibázó Kádár Tamás helyett az eltiltásból visszatérő Baráth Botond került a védelem közepébe. Az olasz szakvezető szintén számíthat a kisebb sérülése után felépült Szoboszlai Dominikre, illetve bizalmat szavazott még Kovács Istvánnak. Utóbbi kettő Holman Dávid és a kiállított Kleinheisler László helyét veszi át. A középcsatár ezúttal is Szalai Ádám lesz.


    Az azeriek elleni zárt kapus találkozó, melyet 15 ezer 14 éven aluli gyermek tekinthet meg a helyszínen, 18 órakor a holland Dennis Higler sípjelére kezdődik a Groupama Arénában. A magyaroknak mindenképpen győzniük kell, hogy megőrizzék reális esélyüket az Eb-részvételt érő első két hely megszerzésére.

    A magyar labdarúgó-válogatott kezdőcsapata:
Gulácsi Péter – Lovrencsics Gergő, Willi Orbán, Baráth Botond, Korhut Mihály – Vida Máté – Dzsudzsák Balázs, Kovács István, Szoboszlai Dominik, Sallai Roland – Szalai Ádám

Kattints a kommenteléshez

Hagyj üzenetet!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Facebook

Új hírek

Több Labdarúgás