Connect with us

Labdarúgás

Lőw Zsolt: egyelőre jó helyen vagyok Párizsban

Lőw Zsolt: egyelőre jó helyen vagyok Párizsban

Lőw Zsolt, a Paris Saint-Germain labdarúgócsapatának másodedzője szerint egyelőre jó helyen van a párizsi élcsapatnál.

    A magyar szakember az M4 Sport Átigazolás című műsorában csütörtökön azt mondta, eddig is lépcsőfokról lépcsőfokra építette fel a karrierjét, és bár “kecsegtető, hogy érdeklődnek iránta”, jelenleg nem tervezi a váltást.

Képtalálat a következőre: „lőw tuchel psg”
Fotó: Google


    “Régóta szerettem volna Thomas Tuchellel együtt dolgozni, rengeteget tanulok tőle, hozzá tudok tenni a szakmai munkához” – fogalmazott Lőw Zsolt. Hozzátette, következő lépcsőfokként el tudja képzelni, hogy vezetőedző legyen, mert “pályaedzőként ennél már nehéz magasabbra jutni”, de egyelőre jó helyen van.

Képtalálat a következőre: „lőw tuchel psg”
Fotó: Marca


    “Vezetőedzőként teljesen más a felelősség, a nyomás, egy egész csapatot és szakmai stábot kell vezetni” – jelentette ki, majd elmondta, a Bundesligából is voltak érdeklődők, de egyelőre fontosabbnak tartja, hogy egy Bajnokok Ligája-győzelemre is esélyes klubnál dolgozhat a világ legjobb játékosaival.



Kattints a kommenteléshez

Hagyj üzenetet!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Facebook

Új hírek

Több Labdarúgás