Connect with us

Magyar Kosárlabda

Lóránt Péter szerint majd a szezon végén kell értékelni

Lóránt Péter szerint majd a szezon végén kell értékelni


Lóránt Péter, az Atomerőmű SE kosárlabdázója szerint majd a szezon lezárulta után kell visszatekinteni arra, mennyi sportértéke van a férfi NB I jelenlegi idényének.

    A válogatott játékos az M4 Sport Sporthíradójában szerdán elmondta, a koronavírus-fertőzés után – ami miatt öt-hat napig komoly tünetei voltak, majd két hétig gyengének érezte magát – mostanra érte utol magát és tért vissza a betegséget megelőző erőállapota.


    “Jelenleg nem az eredményességről szól a szezon, a szövetség is változtatott a kiíráson: ha egy csapatnak van öt egészséges játékosa, akkor fiatalokkal kell feltölteni a keretet, nincs kibúvó. Azon van a hangsúly, hogy játsszunk” – mondta Lóránt, hozzátéve, hogy megérti azokat az egyesületeket is, ahol eredménykényszer van, hiszen nem kevés pénzt költenek a fizetésekre, utazásokra.


    “A szezon végén kell majd értékelni a történteket, most életben kell tartani a sportágat és annyi mérkőzést kell játszani, amennyit csak lehet” – mondta a center. A 35 éves kosaras azt ugyanakkor elismerte, nehéz úgy készülni, hogy ha egy játékos megbetegszik, őt 3-5 hétre elveszíti a csapata.


    Lóránt kérdésre elmondta, a magyar szövetség által bevezetett kötelező antitest-teszteknél is fontosabb az, hogy mindenki csak a megfelelő és alapos orvosi kivizsgálások után térhessen vissza a pályára, mert a betegségnek komoly szövődményei lehetnek.


    Az ASE hét mérkőzéséből ötöt megnyert az élvonalban.




Kattints a kommenteléshez

Hagyj üzenetet!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Facebook

Új hírek

Több Magyar Kosárlabda