Connect with us

Magyar Foci

Labdarúgó NB I – Felipe nem tér vissza Kisvárdára, visszavonul

Labdarúgó NB I – Felipe nem tér vissza Kisvárdára, visszavonul

Felipe, a labdarúgó OTP Bank Ligában hetedik helyen álló Kisvárda brazil kapusa levélben értesítette klubját arról, hogy nem tér vissza Magyarországra, mert befejezi pályafutását.

    Révész Attila, a Kisvárda sportigazgatója a közmédiának kedden úgy nyilatkozott, hogy a játékos január 3-án küldött levelében értesítette a klubot döntéséről.


    “Az volt a problémám, hogy nem abban az időpontban közölte ezt velünk, amikor ő már érezte, hogy nem akar visszajönni, tehát december közepén, amikor még lett volna időnk felkészülni a kialakult helyzetre” – fogalmazott Révész, aki azt is elmondta, hogy a kapus indoklását el tudja fogadni, és megérti a csapat vezetősége.

Képtalálat a következőre: „felipe kisvárda”
Fotó: Kisvárda FC


    Tájékoztatása szerint Felipe nem akar más csapathoz igazolni, nem azért megy el, hogy több pénzt keressen, hanem arról van szó, hogy túl van már pályafutása zenitjén és szeretne a jövőben a családjára figyelni.


    A 35 éves dél-amerikai futballista távozása komoly érvágás a Kisvárdának. Révész szerint Felipe meghatározó alakja volt a csapatnak, olyan légiós, akire szükség van az NB I-ben, ezért most nem fogják tudni tökéletesen pótolni őt. A januári átigazolási szezonban az együttesnél csak olyan magyar hálóőr szerződtetése jöhet szóba, aki szabadon igazolható. Mint megjegyezte, két-három megfelelő kapus van jelenleg, aki elérhető.



Kattints a kommenteléshez

Hagyj üzenetet!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Facebook

Új hírek

Több Magyar Foci