Connect with us

Magyar Foci

Labdarúgó NB I – Bajnoki döntőnek beillő meccs lesz a Fradi – Fehérvár

Labdarúgó NB I – Bajnoki döntőnek beillő meccs lesz a Fradi – Fehérvár

A címvédő és listavezető Ferencváros közvetlen üldözőjét, a második MOL Fehérvárt fogadja a labdarúgó OTP Bank Liga szombaton sorra kerülő 21. fordulójának rangadóján.

    A zöld-fehéreknek bőven volt idejük rápihenni és felkészülni a találkozóra: az előző körben nem léptek pályára, mert az Újpest elleni derbijüket a Szusza Ferenc Stadion gyepének alkalmatlansága miatt elhalasztották, a Magyar Kupából pedig már korábban kiestek, így hét közben sem kellett játszaniuk. Velük ellentétben a Fehérvár múlt szombaton a harmadik Mezőkövesdet látta vendégül és győzte le 2-1-re, majd az MK-ban kedden 0-0-s döntetlent játszott az Újpest “vendégeként” Szegeden.


    A Ferencváros kényelmesnek mondható helyzetből várja a szombat esti rangadót, előnye ugyanis három pont a Fehérvárral szemben úgy, hogy két mérkőzéssel kevesebbet játszott ellenfelénél. Szerhij Rebrov, az FTC ukrán vezetőedzője a Fehérvárba négy és fél év légióskodás után múlt csütörtökön visszatért Nikolics Nemanjáról is szót ejtett a meccset megelőző sajtótájékoztatón, elmondta, a rivális a 32 éves csatárral és nélküle is ugyanolyan kemény ellenfél.


    “Ugyanúgy készülünk rájuk, mintha nem történt volna meg ez az igazolás, igyekszünk feltérképezni az erősségeiket és a gyengeségeiket, de leginkább magunkkal foglalkozunk” – olvasható Rebrov nyilatkozata a fradi.hu-n.


    A másik oldalon Kovácsik Ádám, a Fehérvár kapusa azt mondta az együttes holnapjának, hogy nem számít sok gólra szombaton, szerinte egy találat dönt majd a három pont sorsáról, mert mindkét csapatra jellemző, hogy jól szervezi meg a védekezését.


    “Tudjuk, hogy nagyon nehéz dolgunk lesz a Groupama Arénában, ahol a Ferencváros csaknem három éve nem szenvedett vereséget a bajnokságban. Ugyanakkor tavaly tavasszal mi nyerni tudtunk ott a Magyar Kupában, ebből mindenképp erőt meríthetünk” – jelentette ki Kovácsik.


    A Ferencváros veretlenségi sorozata 15 meccs óta tart az OTP Bank Ligában, pályaválasztóként pedig egymás után 46 találkozót vívtak meg veretlenül a zöld-fehérek.


    A szombaton 17 órakor kezdődő mérkőzések közül kiemelkedik a harmadik Mezőkövesd debreceni vendégjátéka, Zalaegerszegen pedig az Újpest elleni összecsapáson debütál a bajnokságban a hazai kispadon Márton Gábor. A hétfőn kinevezett vezetőedző irányításával szerdán, a Magyar Kupa nyolcaddöntős párharcának első meccsén a zalai csapat 3-1-re kikapott a harmadosztályú Lipót Pékség vendégeként.


    Az M4 Sport a Diósgyőr-Paks és a Ferencváros-Fehérvár találkozót élőben közvetíti. A Kossuth Rádió a 17 órakor kezdődő összecsapásokról 18.02-tól Körkapcsolásban tudósít, majd 20.12-től a Ferencváros-Fehérvár mérkőzés lesz hallható. Az m4sport.hu oldalon minden találkozót élőben lehet követni.

OTP Bank Liga, 21. forduló:
Szombat:

Debreceni VSC-Mezőkövesd Zsóry FC 17.00
Zalaegerszeg-Újpest FC 17.00
Kaposvári Rákóczi FC-Budapest Honvéd 17.00
Puskás Akadémia FC-Kisvárda Master Good FC 17.00
Diósgyőri VTK-Paksi FC 17.00
Ferencvárosi TC-MOL Fehérvár FC 19.30



Kattints a kommenteléshez

Hagyj üzenetet!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Facebook

Új hírek

Több Magyar Foci