Robert Kubica idén visszatér a Williams csapatával és teljes jogú pilótaként vág neki a szezonnak. az Ausztrál Nagydíj sajtótájékoztatóján ő is elmondta gondolatatit a szezonnyitóról.
„Tegnap láttam, hogy Vettel és Charlie együtt mennek a pályabejárásra – emlékezett Kubica – és nem akartam megszakítani őket. Arra gondoltam, hogy az elkövetkező napokban úgyis találkozhatok majd vele, Charlie aki mindig is biztatott…. Nagyon szomorú vagyok „ .
” Izgatott vagyok – kommentálta a 34 éves krakkói – sok idő eltelt az utolsó versenyem óta. Úgy érzem, hogy készen állok . Természetesen a csapat télen tapasztalt nehézségei nem hagyják teljesen nyugodtan a korábbi BMW és Renault pilótát: – Nem volt tökéletes indulásunk az év elején. Olyan sok mindent kellett ellenőrizni. Később kezdtünk tesztelni, és annyi problémánk volt, hogy csak néhány nap állt a rendelkezésünkre. Arra kell összpontosítanunk, hogy mit akarunk elérni, és ezt hogyan kell csinálni. A pályán és a gyárban mindent megteszünk, hogy javítsunk. Ez a mi megközelítésünk, igyekszünk a lehető legtöbbet fejlődni. „
