Connect with us

Magyar Kosárlabda

Kovács Adrián marad a DEAC edzője

Kovács Adrián marad a DEAC edzője

A 2020-21-es idényben is Kovács Adrián lesz a DEAC férfi kosárlabdacsapatának vezetőedzője. A fiatal tréner újabb egy évre kapott megbízást a hajdúsági együttes irányítására. -írta a kosárlabda.deac.hu

Tavaly júniusban bombaként robbant a hír, hogy a leköszönő sikeredző, Berényi Sándor helyét a 26 éves Kovács Adrián foglalja el a DEAC vezetőedzői székében. Személye kézenfekvő választás volt, hiszen a Berényi-érában másodedzőként segítette a cívisvárosiakat, és az U20-asokat is a bajnoki döntőbe juttatta. Adrián az idei szezonban rászolgált a bizalomra, hiszen a mezőny legfiatalabb mestereként a tabella első felébe kormányozta a Debreceni Egyetem csapatát, és a Magyar Kupa nyolcas döntőjébe is bejutott.

“Köszönöm a lehetőséget és a bizalmat a klubvezetésnek. Örülök, hogy továbbra is a DEAC-család részese lehetek, és annak is, hogy folytathatom a tavaly nyáron megkezdett munkát. Nagy megtiszteltetés, büszkeség és kihívás a Debreceni Egyetem felnőtt csapatának vezetőedzője lenni. Szeretném megragadni az alkalmat, és megköszönni a játékosaimnak, a szakmai stábnak, a klub dolgozóinak az egész éves lelkiismeretes munkát. Külön köszönet a szurkólóinknak szeretetükért és bíztatásukért. Ígérem, hogy jövőre is minden tőlem telhetőt megteszek a klub sikereiért, és tudásom legjavával segítem a klubot céljainak elérésében.” – értékelte újbóli kinevezését Kovács Adrián.




Kattints a kommenteléshez

Hagyj üzenetet!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Facebook

Új hírek

Több Magyar Kosárlabda