Kosárlabda

Kosárlabda – A szövetség vizsgálja Ivkovics kaposvári edzősködését

A Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetségének (MKOSZ) elnöksége vizsgálni fogja a férfi válogatott szövetségi kapitánya, Ivkovics Sztojan kaposvári edzői szerepvállalását.

    Az MKOSZ honlapjának pénteki közleménye felidézi azt a szerdai hírt, miszerint Ivkovics leül a Kaposvári KK kispadjára, egyúttal emlékeztet rá, a felnőtt szövetségi kapitányok alkalmazásának egyik feltétele volt, hogy egyetlen élvonalbeli klubnál sem végezhetnek szakmai munkát.

Képtalálat a következőre: „ivkovics kaposvár”
Fotó: MTI


    „A férfi és a női szövetségi kapitány esetében is az volt az elnökség kikötése, hogy nem lehetnek klubedzők, nem végezhetnek szakmai munkát az élvonalban, a díjazásuk ennek megfelelően került megállapításra. Ezt a szerződések egyértelműen rögzítik” – erősítette meg Bodnár Péter főtitkár.


    Hangsúlyozta, mivel ez a körülmény Ivkovics esetében megváltozott, a január végi elnökségi ülésen napirendre kell tűzniük a szerződés, illetve a díjazás módosításának kérdését.

Fel