A tegnapi tesztnapon mutatkozott be az Alfa Romeo, és az új 2019-es festés a barcelonai box utcában. Utána kilenc órától meg is kezdődött a tesztelés az új kocsival.
Kimi Raikkönen aki az előző öt esztendőt a Scuderia Ferrari volánja mögött töltötte, kezdte el a munkát az Alfával. A Jégember a hétfői napon megjárta a mennyet és a poklot is új csapata autójával. Először kicsúszott a pályáról, és a kavicságyban rekedt, és emiatt piros zászlóval le is kellett állítani az edzést. Majd a nap további részében több mint száz kört megtéve, nagyon jó és gyors köröket menve még a második helyen is állt a rangsorban Vettel mögött. Raikkönen így vélekedett a hétfői munkanapról:
„Nagyszerűen sikerült a hétfői napunk. Már a forgatáson, Fioranóban is jó tapasztalataim voltak az autóval kapcsolatban. A mérnökök szuper munkát végeztek, az autó alapjai rendben vannak. Persze még mindig még mindig csak az út elején járunk” – idézi a 39 éves finn szupersztárt a Speedweek.com portál.

„Az autó finomításával még nem foglalkoztunk, először is az alapadatokat szeretnénk megismerni. Tökéletesen teljesítettük tervezett programunkat, minden nagyon jól működött. Nekem könnyűnek tűnt az autóval jó köröket megtenni. Hogy könnyebb volt-e az új első szárnyakkal az előttem haladót szorosan követni? Nem volt még ilyen szituáció, hogy megvizsgáljam. Még van egy pár tesztnapunk hátra, ezek kipróbálása majd később lesz feladat.”
