Kézilabda

Kilenc góllal kikaptunk Norvégiától, oda az olimpiai selejtező

Sajnos nem sikerült a középdöntő csoportban a negyedik helyet megszerezni, mert a kilenc gólos verséggel Egyiptom mögött végeztünk a csoportban. Balogh Zsolt egyedül kevés volt, nem nagyon volt méltó társa támadásban. Lékai is nagyon sokat hibázott, a többiek se fogtak ki jó napot. ELFÁRADTUNK ebben a hosszú menetelésben, ez lett a vége. A 10. helyen végeztünk a világbajnokságon.

Elméletileg a 2-7. helyezettek vehetnek részt a jövő tavasszal sorra kerülő olimpiai selejtezőtornákon, de a tizediknek is marad esélye az indulásra, ha a vb legjobb kilenc csapatából Egyiptom megnyeri az Afrika-bajnokságot, Brazília a Pánamerikai bajnokságot, míg a német-francia-horvát-spanyol-dán-norvég-svéd hetesből az egyik Európa-bajnok lesz.

A meccsről bővebben:

A Norvégia Magyarország mérkőzés a kézilabda világbajnokság utolsó középdöntő mérkőzése volt válogatottunknak. Az első félidőben sajnos nem védekeztünk túl jól, rengeteg könnyű gólt lőtt a norvég csapat. Sajnos góljaink után is le tudtak rohanni minket, ez az egész világbajnokság folyamán elkísérte a csapatot. Ezzel nem tudtunk mit kezdeni, és addig amíg ilyen lassan zárkózunk vissza, vagy nem tudjuk a kilences előtt felvenni az ellenfelet, nagyon sok gólt fogunk kapni lerohanásból. A norvégok nagyon jól lőttek, nálunk újra Bodó és Balogh Zsolt húzta azt a bizonyos szekeret.

Fotó: MTI

Az eladott labdáink száma is túl nagy volt, szóval nagyon pontatlanul támadtunk, és ez is segítette a norvégokat a gyors ellentámadásoknál. Mikler sem védett túl jó százalékkal, mindössze 27% volt a védési hatékonysága. Érthetetlen, hogy Székely Tunézia ellen nagyon jó napot fogott ki, akkor miért nem volt pályán az első félidőben.

A játékvezetők mai ténykedése is enyhén szólva nem kedvezett nekünk. Például Bodót a huszadik percben úgy ütötték le a levegőben, hogy az azonnal piros lapot érdemelt volna. A bíró persze semmit nem látott és sima szabaddobást kaptunk.

Fotó: MTI

Sokkal több van ebben a csapatban, de valahogy ez nem jött ki ezen a világversenyen. A védekezésben kell új embereket beépíteni ,mert Illyés és Sipos nem tudja felvenni a világelit ritmusát. Azonban Nagy László hiába remekel saját oldalán, a másik oldalon nincs olyan védőnk aki hasonlóan jól tudna teljesíteni.

A második félidőben továbbra is Mikler a kapuban,védekezésben Sipos, Ligetvári, Illyés, Nagy Laci, Balogh, Bóka, Bánhidi. A 33. percig három nagyon könnyű gólt kaptunk, és már öttel mentek a norvégok. Támadásban kapkodtunk, túl korán lőttük el a labdákat, vagy pontatlanul passzoltunk.

A 34. percben 20:14 volt az északiaknak. Időt is kért a magyar edzői stáb. Mikler helyett bejött Székely Marci.

36. perc 22:15 Norvégiának, több eladott labda, és lassú visszazárkózás.

38. perc 23:15 eladott labdák újra. Baloghnak sem ment már, kilőtte a tárat az első félidőben.

Sajnos szélső játékunk teljesen eltűnt, mindent középen és Bodóra próbáltunk alapozni, de ő sem volt túl eredményes. 23:15-nél lőtt egy szép átlövés gólt, visszahúzta a rövidre.

43. percben már 10 gól volt a különbség. Majd Balogh hetesből csökkentette a hátrányt. Csoknyai össze-vissza kapkodott kereste csapatát, de Mikler újra pályára küldése kicsit érthetetlen volt.

Máthé Dominik került pályára de nem tudta felvenni a ritmust, hibázott védekezésben és támadásban is. Kezdett eltűnni az önbizalom.

48. perc Balogh újabb hetest értékesített, ez volt a 8. találata.

Az utolsó tíz percben gyakorlatilag futottunk a pénzünk után, hiába lőttünk gólokat de ugyanannyit kaptunk is. Nem jutottunk a legjobb nyolc közé, csoda kell az olimpiai selejtezőhöz.

Magyarország-Norvégia 26:35

Fel