Connect with us

Labdarúgás

Kijelölték a 2021-es U21-es labdarúgó Eb menetrendjét és helyszíneit

Kijelölték a 2021-es U21-es labdarúgó Eb menetrendjét és helyszíneit

Székesfehérváron, Szombathelyen, Gyirmóton és Budapesten, a Bozsik Stadionban lesznek mérkőzések a 2021-es, magyar-szlovén közös rendezésű U21-es labdarúgó Európa-bajnokságon.

    A magyar szövetség (MLSZ) honlapjának pénteki beszámolója szerint a társházigazda Mariborban, Koperben, Celjében és Ljubljanában rendezi a találkozókat.


    Az eddigi 12 helyett immár 16 csapatos kontinensviadalnak mindkét házigazda automatikus résztvevője. A magyarok a június 9-i nyitónapon a jelenleg épülő kispesti stadionban mutatkoznak be, majd három nappal később Székesfehérváron játszanak, a június 15-i zárókörben pedig ismét a Bozsik Stadionban lépnek pályára.


    A négy kvartettből az első két helyezett jut a negyeddöntőbe, e meccsekre Székesfehérváron, Szombathelyen, Mariborban és Ljubljanában kerül sor. A két elődöntőt Kispesten és a szlovén fővárosban, a június 26-i finálét pedig Székesfehérváron rendezik.


    Az európai szövetség (UEFA) végrehajtó bizottsága tavaly december elején döntött úgy, hogy a 2021-es viadalt Magyarország és Szlovénia közösen rendezheti.

Képtalálat a következőre: „fifa 2021 u21 e c”
Fotó: Google

Csoportkör
Június 9. szerda
A-csoport: A3 v A4 (Székesfehérvár), Magyarország v A2 (Budapest)
B-csoport: Szlovénia v B2 (Maribor), B3 v B4 (Celje)

Június 10. csütörtök
C-csoport: a párosítás még nem ismert (Szombathely), a párosítás még nem ismert (Győr)

D-csoport: a párosítás még nem ismert (Ljubljana), a párosítás még nem ismert (Koper)

Június 12. szombat
A-csoport: Magyarország v A3 (Székesfehérvár), A2 v A4 (Budapest)
B-csoport: B2 v B4 (Maribor), Szlovénia v B3 (Celje)

Június 13. vasárnap
C-csoport: a párosítás még nem ismert (Szombathely), a párosítás még nem ismert (Győr)
D-csoport: a párosítás még nem ismert (Ljubljana), a párosítás még nem ismert (Koper)

Június 15. kedd
A-csoport: A2 v A3 (Székesfehérvár), A4 v Magyarország (Budapest)
B-csoport: B2 v B3 (Maribor), B4 v Szlovénia (Ljubljana)

Június 16. szerda
C-csoport: a párosítás még nem ismert (Szombathely), a párosítás még nem ismert (Győr)
D-csoport: a párosítás még nem ismert (Celje), a párosítás még nem ismert (Koper)


Negyeddöntők:
Június 19. szombat: Székesfehérvár, Maribor
Június 20. vasárnap: Szombathely, Ljubljana

Elődöntők:
Június 23. szerda: Budapest, Ljubljana

Döntő:
Június 26. szombat: Székesfehérvár


Kattints a kommenteléshez

Hagyj üzenetet!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Facebook

Új hírek

Több Labdarúgás