Connect with us

Kézilabda

Kézilabda NB I – Megvan az új idény rajtjának időpontja

Kézilabda NB I – Megvan az új idény rajtjának időpontja


A férfiak és a nők mezőnyében is szeptember 12-én kezdődik az új idény a kézilabda NB I-ben.

    A magyar szövetség (MKSZ) csütörtöki tájékoztatása szerint a bajnokságokban továbbra is 14-14 csapat vesz részt. A lebonyolítás változatlan: a női NB I-ben körmérkőzéses rendszerben játszanak a csapatok 26 fordulót, ezt követően alakul ki a végeredmény. A férfiaknál a 26 fordulót követően az első és a második helyezett oda-visszavágós döntőt játszik egymással jövő júniusban.


    Rupp István, az MKSZ versenyigazgatója elmondta: fontos változás, hogy mostantól a külföldi kézilabdázók játékengedélyének kiadása a magyar állampolgárokéval azonos feltételek mellett történik, megszűnik tehát az a szabály, hogy a férfi bajnokságban az ötödik, a női élvonalban pedig a negyedik külföldi játékos után külön díjhoz kötött mindegyik légiós játékengedélyének kiadása.


    “Erre a magyar játékosok védelmében volt szükség, azonban az utóbbi időszakban már érvényesült az az elv, hogy a tehetséges magyar kézilabdázók a tudásuknak megfelelő klubokban rendszeres játéklehetőséghez jutnak, így ebben a tekintetben a sportág tulajdonképpen önszabályozóvá vált” – magyarázta a versenyigazgató.


    Rupp István kiemelte, hogy az NB I-es liga hozzájárulásával a nemzetközi versenynaptárban szereplő időpontokon kívül további lehetőséget kapnak a közös gyakorlásra a felnőtt válogatottak. A férfiak a jövő januári, hazai Európa-bajnokság előtt összesen 16 extra napon készülhetnek együtt, míg a női csapat ősszel további három, a jövő év első felében pedig hat napot kap a válogatott heteken túl.    


    A bajnoki sorsolást július 22-én tartja az MKSZ.


    A Magyar Kupa négyes döntőjének időpontja a férfiaknál április 23-24., a nőknél május 28-29.




Kattints a kommenteléshez

Hagyj üzenetet!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Facebook

Új hírek

Több Kézilabda