Connect with us

Kézilabda

Kézilabda NB I – A Vác férficsapata visszalépett

Kézilabda NB I – A Vác férficsapata visszalépett

A Váci KSE nem indul a férfi kézilabda NB I következő idényében, így a Veszprém-Felsőörs csapata feljutott az élvonalba.

    A magyar szövetség (MKSZ) csütörtöki sajtóközleménye szerint a beérkezett nevezések alapján véglegesítették a férfi és a női K&H Liga következő idényének mezőnyét.


    Mivel a Váci KSE nem nevezett a férfiaknál, a jelentkezéseket követően az MKSZ elnökség, valamint szakmai- és versenybizottsága a besorolási szabályzat alapján a Veszprém-Felsőörs csapatát sorolta be az NB I-be.


    Az MKSZ az előző szezont a koronavírus-járvány miatt előbb március közepén felfüggesztette, majd április 9-én befejezettnek nyilvánította. Bajnokokat nem hirdettek, a kiesők és feljutók sem voltak. A Veszprém-Felsőörs együttese – amelynek vezetője a korábbi világklasszis Éles József – a bajnokság törlésekor vezette a tabellát a másodosztály (NB I/B) nyugati csoportjában.


    A nőknél a Szent István SE és a Nemzeti Kézilabda Akadémia – a két klub két héttel ezelőtti bejelentése szerint – közös csapatot indít a következő szezonban, amely szeptember 6-án kezdődik.

    A férfi NB I mezőnye:
Budakalász, Csurgói KK, Dabasi KC VSE, Eger Eszterházy SZSE, Ferencvárosi TC, Balatonfüredi KSE, Gyöngyös, Komló, Mezőkövesdi KC, Orosházi FKSE, MOL-Pick Szeged, Grundfos Tatabánya KC, Telekom Veszprém, Veszprém KKFT Felsőörs
    A női NB I mezőnye:
Békéscsabai Előre NKSE, Debreceni VSC, Dunaújvárosi Kohász KA, Érd, Ferencvárosi TC, Győri Audi ETO KC, Alba Fehérvár KC, Mosonmagyaróvári KCSE, MTK Budapest, Siófok KTC, Szent István SE-NEKA, Szombathelyi KKA, Váci NKSE, Kisvárda




Kattints a kommenteléshez

Hagyj üzenetet!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Facebook

Új hírek

Több Kézilabda