Connect with us

Sportfejlesztés

Két atlétikai pálya fejlesztése kezdődhet el Szegeden

Két atlétikai pálya fejlesztése kezdődhet el Szegeden

Kormányzati támogatással 2,1 milliárd forintból két atlétikai pálya fejlesztése indulhat el Szegeden a Modern városok program keretében – jelentette be Bartók Csaba, a Fidesz helyi elnöke csütörtökön a Tisza-parti városban.

    A politikus sajtótájékoztatóján elmondta, a SZVSE-pálya felújítása és az egyetemi sportközpont területén egy új atlétikai centrum kialakítása kapcsolódik a városban folyó sportberuházásokhoz: az ifjúsági centrum és a fedett uszoda építéséhez.
    Az SZVSE – a város által évtizedek óta magára hagyott – sporttelepén 550 millió forintból nemzetközi szabványoknak megfelelő, nyolcsávos, világítással rendelkező modern pályát alakítanak ki. Építenek egy diszkosz és egy kalapácsvető dobópályát, egy füvesített gerelyhajító nekifutót, két súlylökő-pályát, és teljes atlétikai eszközgarnitúrát kap a létesítmény – közölte az egykori válogatott kézilabdázó.

Fotó: Szegedma


    A Szegedi Tudományegyetem sportközpontjában szintén nemzetközi szabványoknak megfelelő, nyolcsávos, világítással rendelkező futópályát, valamint egy hatsávos, 80 méteres futópályát, egy magasugróhelyet, diszkosz és kalapácsvető dobópályát, két súlylökő-pályát alakítanak ki. Az 1,6 milliárd forintos beruházás keretében épül egy 300+100 főt befogadó lelátó, konditerem, és egy 80-100 férőhelyes öltözőblokk is – ismertette a fejlesztés részleteit Bartók Csaba.MTI




Kattints a kommenteléshez

Hagyj üzenetet!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Facebook

Új hírek

Több Sportfejlesztés