Bajnokok Ligája

Katasztrófa hangulat Madridban, eufórikus öröm az Ajaxnál

A Real Madrid kiesett a Bajnokok Ligájából tegnap este Madridban. Saját közönsége előtt búcsúztatta a királyi gárdát az Ajax.

Az Ajax hihetetlenül jól játszott és minden bejött nekik, míg a Real Madridnak szinte semmi. Nagyon hiányzott Ramos játéka és el kell ismerni, hogy Ronaldo góljai. Vinicius szerencsétlen sérülése is még jobban taglózta a hazaiak játékát. Assensio jól játszott és szép gólt szerzett, rá szolgált a szuper csere becenévre újra. Tadic saját elmondása szerint még nem játszott soha ilyen jól. Többször is Zidane csellel játszotta magát jobb helyzetbe. Itt van egy két Tadic megmozdulás a tegnapi mérkőzésről.

Nézzük meg a főszereplők, hogyan látták a sikert vagy a kudarcot.

Dani Carvajal:

„Azt hiszem, sosem éreztem még ennyire kellemetlenül magam, képtelen vagyok megmagyarázni az eredményt. Egy hét alatt elúszott minden, hiábavaló lenne kifogásokat keresnünk, ellenfelünk egyszerűen jobb volt és megérdemelten jutott tovább. Nyilván nem könnyű két, Barcelona elleni vereség után felállni, de tiszta fejjel és a győzelem megszerzéséért léptünk ma pályára. Két hiba után 0–2, majd a második félidőt jól kezdtük, viszont a harmadik góllal vége volt mindennek. Nem érzem úgy, hogy vége lett ezzel a vereséggel egy ciklusnak, hiszen fiatal és fejlődőképes a csapatunk. Ám szembe kell néznünk azzal, hogy egy sz.r idény ez nekünk. Kizárólag magunkat okolhatjuk”

Santiago Solari:

„Rettenetesen fájdalmas kudarc ez. Minden elromlott, ami elromolhatott, talán így lehetne a legjobban összefoglalni a történteket. Szomorú pillanat ez számunkra – egyben mutatja, miért nagyon nehéz megnyerni a Bajnokok Ligáját. Természetesen nagyon hiányzott Sergio Ramos a csapatból. Nehéz idényünk van, de azért vagyunk itt, hogy a nehézségek ellenére is kitegyük a szívünket a pályára. Nyugodtak maradunk ebben a nehéz pillanatban. A Madrid mindig feláll, és mindig erősebben tér vissza”

Matthijs de Ligt

„Tudtuk, hogy van esélyünk, hittünk abban, hogy ha a saját játékunkat tudjuk játszani, akkor problémákat okozunk a Realnak. Ez már az első mérkőzésen világossá vált. A létező legjobbunk volt, amit ma láttak. Valódi csapatjátékot mutattunk be, a támadóink nagyszerűen segítettek be a védőknek. Korábban a Bayernt is megizzasztottuk, most kiejtettük a címvédőt. Ki tudja, hol a végállomás?”

Frankie de Jong:

Igazából otthon sem futballoztunk sokkal rosszabbul, csak balszerencsések voltunk. Most viszont minden bejött. Jól játszottam, ám egy hibámmal a végét majdnem izgalmassá tettem. A negyeddöntőben minden gárda jó ellenfél, mi leszünk az esélytelenek, de igyekszünk megragadni a lehetőséget. Nagy boldogság, hogy a legjobb nyolc csapat között vagyunk”

Erik ten Hag,

„Ez a teljesítmény közel volt a tökéleteshez. A két mérkőzés alapján egészen biztosan megérdemeltük a továbbjutást, óriási élvezet volt ma este a csapatom játékát figyelni. Ne feledjük: ez az út a selejtezőkből indult, és még mindig állunk, sőt, három trófeára hajtunk, s mindegyiket meg akarjuk nyerni. A negyeddöntő sorsolására semmi befolyásom, így nem is töröm ezen a fejem. Minden lehetséges ellenfél valódi nagy csapat. De a Real Madrid is az volt.” Forrás: NSO

Fel