Connect with us

Német Foci

Karanténban készülnek a csapatok a Bundesliga-hajrára

Karanténban készülnek a csapatok a Bundesliga-hajrára


Korlátozzák a német bajnokságban szereplő csapatok labdarúgóinak és stábtagjainak a mozgásterét, hogy a terveknek megfelelően, időben befejeződhessen a Bundesliga.

Az első és másodosztályt felügyelő liga úgy rendelkezett, hogy május 3-tól a futballisták és a trénerek csak a lakóhelyükön vagy a klubjuk létesítményeiben tartózkodhatnak, május 12-től pedig „karantén edzőtáborokba” vonulnak, hogy az utolsó két bajnoki fordulóra el legyenek zárva a külvilágtól.

Az intézkedésre azért van szükség, mert az utóbbi időben újabb koronavírusos fertőzéseket jelentettek a csapatoknál, a Hertha BSC pedig már három mérkőzését kénytelen volt elhalasztani a megfertőződések miatt.

pozitív tesztet produkálók között van Dárdai Pál vezetőedző is, a berlinieknél jelenleg közös edzések megtartására sincs lehetőség. A jövő csütörtökig karanténban lévő Hertha mellett három másodosztályú csapat is halasztott már. A liga álláspontja szerint a további esetek veszélyeztetnék azt, hogy a júniusban kezdődő Európa-bajnokság előtt időben véget érjenek a küzdelmek.

A Bundesliga május 23-án zárul, de a kiesés-feljutás még később dől el véglegesen.




Kattints a kommenteléshez

Hagyj üzenetet!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Facebook

Új hírek

Több Német Foci