Rajtrács

Kanadai Nagydíj – Vettel lett az első, mégis Hamilton győzött – főszerepben a Stewardok

Sebastian Vettel, a Ferrari német pilótája ért célba elsőként a vasárnapi Forma-1-es Kanadai Nagydíjon, öt másodperces büntetése miatt mégis a címvédő Lewis Hamilton, a Mercedes brit versenyzője győzött.


    Az ötszörös világbajnok Hamiltonnak ez volt idei ötödik, és pályafutása 78. futamgyőzelme, Montrealban pedig karrierje hetedik diadalát aratta, és növelte az előnyét az összetett pontversenyben.
    A második helyezett Vettel mögött a harmadik a Ferrari monacói pilótája, Charles Leclerc, a negyedik pedig a Mercedes finn versenyzője, Valtteri Bottas lett.

Lewis Hamilton autóját vasárnap délelőtt szinte teljesen szét kellett szerelni a hidraulikus olaj szivárgása miatt. Ráadásul később kiderült, hogy a fékek sem működtek tökéletesen, ezt még a rajtrácson is javították, ám ezek a problémák a versenyzését végül nem befolyásolták.
    A rajtnál egy változás történt az élmezőnyben, a hatodik helyről indult Bottas egy pozíciót rontott, később viszont sikerült felzárkóznia. A kerékcserék során szinte mindenki kemény keverékű abroncsokat kapott, de ez nem hozott komoly változásokat, Vettel az első, Hamilton a második, Leclerc pedig a harmadik helyen haladt magabiztosan. Mögöttük Daniel Ricciardo és Bottas harcolt a negyedik pozícióért – utóbbi járt sikerrel -, Max Verstappen pedig rendkívül sokáig várt a boxkiállással.
    Harminc körrel a vége előtt Hamilton megközelítette Vettelt, aki néhány perccel később elhibázott egy kanyart, és bár a kicsúszását követően a címvédő előtt maradt, a versenybíróktól – némileg szigorúan – öt másodperces büntetést kapott, mert nem biztonságosan tért vissza az aszfaltcsíkra.
    Ezt követően Hamiltonnak már nem kellett megelőznie riválisát a győzelemhez, elég volt, hogy szorosan mögötte maradt, pedig a Ferrari kilenc, Vettel pedig tizennégy futam után győzhetett volna ismét.

Nagyon érdekes, hogy ezt az esetet így ítélték meg, mert semmi különös nem történt, semmilyen előzési manőverben nem volt benne Hamilton és semmiben nem akadályozta Vettel, a kicsúszás előtt is előtte volt , és utána is a Ferraris vezetett. A Stewardok nagyon gyengén, a világbajnokságot jelentősen befolyásoló kétes döntést hoztak. Ha szegény Charlie élne, ilyet nem engedett volna meg.

Fotó: Twitter/F1


    A világbajnokság két hét múlva a Francia Nagydíjjal folytatódik Le Castellet-ben.

Fel