Kajak-Kenu, Evezés

Kajak-kenu vb – Száz nap a rajtig, elindul a visszaszámlálás

Száz nap múlva kezdődik Szegeden az olimpiai kvalifikációs kajak-kenu világbajnokság, ebből az alkalomból szerdán elindítják a belvárosban a visszaszámláló órát, amely a rajtig hátralévő időt mutatja majd.

A verseny névadó támogatója, az NKM Nemzeti Közművek Zrt. szegedi székházában tartott sajtótájékoztatón Schmidt Gábor, a magyar szövetség (MKKSZ) elnöke úgy fogalmazott: a szervezőbizottság a helyi önkormányzattal és az egyre gyarapodó támogatói körrel arra szövetkezett, hogy vendégül lássa a világot, 1998, 2006 és 2011 után immár negyedszer.
    “A kormány támogatásával rendben zajlik a Maty-éri létesítményben a pálya történetének legnagyobb fejlesztése, amelynek eredményeként teljesen megújul a központ és új távlatok nyílnak a hasznosítás tekintetében” – mondta az elnök. 
    Hozzátette: a vb-re már több mint 80 ország nevezett, s bár az augusztus 20-i megnyitóig még sok idő van hátra, Szegedre már most ki lehetne tenni a megtelt táblát, és a jegyek is jól fogynak.
    “Reméljük, hogy ezúttal is megtelik majd a nézőtér, mi mindenesetre sok újdonsággal készülünk, életre szóló élményt szeretnénk nyújtani a szurkolóknak, ennek érdekében a futamok között különböző kisfilmekkel és élő produkciókkal fogjuk a helyi közönséget szórakoztatni” – jelezte, a vb szlogenjére utalva pedig hangsúlyozta: bíznak benne, hogy a magyar kajak-kenu 80 évvel ezelőtt kezdődött sikersztorija tovább folytatódik majd a vízen.
    Hüttner Csaba szövetségi kapitány kijelentette: a céljuk Tokió, a vb pedig az olimpiáig vezető út legfontosabb állomása lesz. 
    “Az eredményességet ezúttal háttérbe kell szorítanunk, a legfontosabb most a kvótaszerzés lesz. Túlvagyunk a szárazföldi és vízi alapozáson, illetve a rangsoroló viadalon. Úgy látom, jó úton járunk, de nehéz dolgunk lesz a világbajnokságon, hiszen a kvóták többsége itt kel majd el” – mondta a szakember.
    Kiemelte: három szakágban reális esélyt lát arra, hogy minden megszerezhető kvótát begyűjtsenek Szegeden és férfi kenuban is látszik a fejlődés.
    “Ezúttal is a női kajak szakág lesz a húzóágazat a vb-n, ezzel együtt nem biztos, hogy a legerősebb egységek indulnak majd az adott számban, hiszen most az a legfontosabb, hogy megszerezzük a maximális számú indulási jogot. Reméljük azonban, hogy ez nem fog sokat rontani az eredményességen” – tette hozzá Hüttner Csaba.
    A szegedi versenyzők közül Kárász Anna elmondta, a vb-vel kapcsolatban elsősorban az 500 méter párosban gondolkodik, amelyben Kozák Danutával címvédők, az ugyancsak világbajnok kajakos, Birkás Balázs pedig felidézte, hogy 2011-ben még segítőként volt ott a szegedi világbajnokságon.
    “A rajtlistákat tűztem ki egy táblára, most más minőségben szeretnék ott lenni a viadalon. Párostársammal, Balaska Márkkal a válogatókon több célra lövünk, ezért még nem tudjuk, hogy milyen számokban sikerül majd kvalifikálnunk magunkat a csapatba” – mondta.
    Az olimpiai bronzérmes kenus, Kiss Tamás, aki a közelmúltban igazolt Csepelről Szegedre, elárulta: a szolnoki rangsorolón 1000 méter egyesben aratott sikere után a jövő hétvégi első válogatóversenyig mindenképpen erre a számra fókuszál.
     


Szentgyörgyi Pál, a város alpolgármestere kiemelte, hogy nagyszerű a kapcsolatuk az MKKSZ-szel, s az önkormányzatnak is volt feladata a versenypálya átalakításával kapcsolatban, aminek eleget is tett. Hozzátette: a hagyományos Szegedi Ifjúsági Napok időpontját is eltolták egy héttel, hogy ne ütközzön a világbajnoksággal, és a város területén is végrehajtanak idegenforgalmi és turisztikai fejlesztéseket.
    Hiezl Gábor, az NKM Nemzeti Közművek Zrt. vezérigazgatója úgy fogalmazott: óriási megtiszteltetés, hogy a vb névadó szponzorai lehetnek.
    “Sporthasonlattal élve az utolsó száz nap olyan, mint egy versenyben az utolsó száz méter, nem lehet pihenni, most még nagyobb energiákat kell mozgósítani. Ehhez kitartást kívánok a sportolóknak és a szervezőknek is” – mondta.
    A kajak-kenu világbajnokságot augusztus 21. és 25. között rendezik a Maty-éren, a rajtig hátralévő időt az NKM helyi székházának homlokzatán elhelyezett óra mutatja majd.

Forrás: MTI

Fel