Tenisz

Japán diadal a női döntőben, Oszaka az Ausztrál Open bajnoka

A negyedik helyen kiemelt japán Oszaka Naomi a tavalyi US Open megnyerése után, második Grand Slam diadalát aratta zsinórban.

Az év első Grand Slam-trófeája mellett a világelsőségért is harcolt az Australian Open döntőjében a negyedik kiemelt japán Oszaka Naomi, és a nyolcadikként opcionált cseh Petra Kvitová.

Az első játszma magas színvonalú játékot hozott, adogatás elvesztését viszont nem: a cseh hölgynek öt, az ázsiainak három fogadóelőnye volt,végül csak eljutottak a rövidítésig. Ott aztán Oszaka koncentráltabban teniszezett, így 7:6-tal megnyerte a szettet.

Volt egy két vitatott ítélet és ki is kérték a számítógép segítségét.Itt az egyik ilyen jelenet.

A cseh játékos jól kezdte a második szettet, hozta az adogatójátékát, majd elvette Oszaka adogatását. Azonban utána nagyon rossz sorozatot produkált, mert egymás után négy játékot vesztett el, köztük két saját szervajátékot. A 21 éves Oszaka 5:3-ig megingathatatlanul stabilan ütött, megingathatatlannak tűnt, és fogadóként három meccslabdához jutott – de egyiket sem sikerült behúznia, ráadásul adogatóként a következő két gémben egyetlen labdamenetet nyert meg csak, rá egyáltalán nem jellemző módon elveszítette a fejét, így Kvitová egyenlített a szetteket tekintve.

Oszaka váltott a szünetben, 1:1 után összejött a brék, elvette Kvitová adogatását, hihetetlen labdameneteket nyert meg, ragyogóan szervált, és meg is nyerte a harmadik játszmát, és ezzel az Ausztrál Opent is.

Fel