Tenisz

Isztambuli torna – Babos hiába adta fel selejtezős meccsét – SZERENCSÉS VESZTESKÉNT FŐTÁBLÁS

Arról írtunk ma, hogy Babos feladta a selejtezős meccsét. A menedzsmentjétől származó információ szerint azonban szerencsés vesztesként így is a főtáblára került, ahol kedden a selejtezőből érkező szerb Ivana Joroviccsal mérkőzik.

Fotó: Twitter


    A 25 éves Babos – aki márciusban fejezte be az együttműködést horvát edzőjével, Nikola Horvattal – egyesben az elmúlt egy évben 27 vereség mellett kilenc mérkőzést nyert meg. Ebből hét főtáblás győzelem volt, kettőt pedig pedig selejtezőben aratott. Ami az idei teljesítményét illeti, 11 vereség (ebből két mérkőzést sérülés miatt feladott) és négy győzelem a mérlege, főtáblán két mérkőzést nyert eddig 2019-ben.
    Párosban Babos az első kiemelt a francia Kristina Mladenovic oldalán a török metropoliszban, míg Stollár Fanny a svájci Xenia Knoll-lal indul.

Fel