Labdarúgás

Horváth Ferenc az FTC ellen mutatkozik be a Honvéd kispadján

Nehezebb feladattal nem is kezdhetne Horváth Ferenc a kieső helyen álló Budapest Honvéd kispadján, minthogy a címvédő és toronymagasan listavezető Ferencváros otthonában mutatkozik be a labdarúgó OTP Bank Liga 22. fordulójában.

    A tavaly kupagyőztes kispestiek hétfőn már másodszor váltottak vezetőedzőt a szezon során, mivel a bajnokság kétharmadához közeledve kieső helyen állnak. A piros-feketék számára nem túl jó előjel, hogy több mint hét éve, 2013 októberében győztek legutóbb az Üllői úton, azóta minden sorozatot tekintve kilenc találkozón maradtak nyeretlenek a Ferencváros ellen idegenben. Ami ugyanakkor némiképpen bizakodásra adhat okot a számukra, az az, hogy bár a zöld-fehérek hat kör óta veretlenek, az őszi idényhez képest jóval többször veszítenek pontokat, idei hét bajnokijukból csak hármat nyertek meg.


    Szintén új szakemberrel vág neki a fordulónak a harmadik MOL Fehérvár, amely sorozatban öt bajnoki találkozón nem tudta begyűjteni a három pontot. Márton Gábor utódját azonban még nem nevezték ki, így a sereghajtó Diósgyőr elleni mérkőzésre Szalai Tamás pályaedző készíti fel az együttest.


    A 14 pontos hátránnyal második Puskás Akadémia a bennmaradásért küzdő Budafokhoz látogat, pontvesztése már csak azért is meglepetés lenne, mert sorozatban négy győzelemnél tart a felcsúti gárda. Szintén hosszú, nyolcmeccses veretlenségi sorozatát folytatná a Pintér Attila kinevezése óta feljavult Mezőkövesd, amely a pénteki nyitómérkőzésen a dobogós helyekért harcoló MTK Budapest vendége lesz.


    Fontos “kiesési rangadót” rendeznek Zalaegerszegen, ahova az Újpest látogat. A hazaiak több győzelmükkel, míg a vendégek három ponttal előzik meg a 11. helyezett Honvédot, azaz mindkét gárda számára létfontosságú lenne a siker.

    OTP Bank Liga, 22. forduló:
    péntek:
MTK Budapest-Mezőkövesd Zsóry FC 20.00
    szombat:
ZTE FC-Újpest FC 14.45
Diósgyőri VTK-MOL Fehérvár FC 17.00
Ferencvárosi TC-Budapest Honvéd 19.30
    vasárnap:
Budafoki MTE-Puskás Akadémia FC 14.30
Paksi FC-Kisvárda Master Good 17.00

Fel