Connect with us

Rajtrács

Hivatalos: Toto Wolff 2023-ig a Mercedes csapatfőnöke marad – egyéb változások is történtek

Hivatalos: Toto Wolff 2023-ig a Mercedes csapatfőnöke marad – egyéb változások is történtek


A Mercedes pénteken bejelentette, új résztulajdonosa lesz a sorozatban hét világbajnoki címet nyerő Forma–1-es csapatának. A csapathoz idén csatlakozó brit olajipari cég, az INEOS vásárolta fel a gárda részvényeinek 33%-át. Ezzel ők lettek a Daimler és Toto Wolff új tulajdonostársai. A két másik fél egyenlő arányban birtokolja a gárda részvényeinek másik két harmadát.

Toto Wolff (Mercedes-AMG F1 csapatfőnök):“Örömmel kezdem a Mercedes-AMG Petronas F1 csapat új fejezetét. Ez a csapat nekem olyan, mint a családom. Olyan sok hullámvölgyet éltünk át együtt, hogy el sem tudom képzelni, hogy egy jobb emberekkel dolgozzak együtt a sportban, és nagyon boldog vagyok, hogy együtt folytathatjuk ezt az új korszakot. Az INEOS új befektetése megerősíti, hogy az F1 iránti érdeklődés szilárd, és egy nehéz év után fontos bizalomjelzést ad ennek a sportnak. Nagy örömömre szolgál, hogy Jim, Andy és John társtulajdonosként üdvözölhetem a csapatban – ők építették a világ egyik legjövedelmezőbb vállalkozását, megtestesítik az igazi vállalkozói szellemet, és szakértelmük az elkövetkező évek során megerősíti az igazgatóságunkat. Büszkék vagyunk arra, hogy 2010 óta bővítettük a márka tekintélyes motorsport-örökségét, és osztozunk azon törekvésünkben, hogy a következő években tovább folytassuk a sikereket “

Ola Kallenius (Daimler vezérigazgató): “Örömmel üdvözölhetjük az INEOS-t partnerként a száguldó cirkuszos közös vállalkozásunkban. Megmutatkozik a Brackley csapat ereje, hogy vonzott egy olyan rangos befektetőt, mint az INEOS. Továbbra is szilárdan elkötelezettek vagyunk az F1 iránt, és a közelgő költségvetési felső határ, valamint az új részesedési struktúra még erősebben arra ösztökél minket, hogy folytassuk a sikerkorszakot.”

Jim Ratcliffe (az INEOS elnöke): “A nagy kihívások mentalitásunk alapvető részét képezik, és a különböző sportágakban való részvételünk azt mutatja, hogy mindig a maximumra törekszünk. Amikor az év elején beléptünk az F1-be, úgy döntöttünk, hogy ezt egy Mercedes-csapattal tesszük, amely új rekordokat döntött, és azóta is arról beszélünk, hogyan lehetne növelni elkötelezettségünket. Ez egyedülálló lehetőség egy jó pénzügyi befektetésre ebbe csúcscsapatba, ami nagy növekedési potenciállal rendelkezik a jövőt illetően. Nem kívánhatnánk jobb partnereket, mint a Mercedes-Benz és Toto Wolff által vezetett, bizonyítottan győztes csapatot.”




Kattints a kommenteléshez

Hagyj üzenetet!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Facebook

Új hírek

Több Rajtrács