Connect with us

Magyar Foci

Haruna Garba két kontra góljával Loki siker a ZTE otthonában

Haruna Garba két kontra góljával Loki siker a ZTE otthonában

A házigazdák kilenc éve nem nyertek a DVSC ellen, és a legutóbbi öt bajnoki mérkőzésükön sem sikerült győzniük.

Az első öt percben három veszélyes lövéssel nyitott a ZTE, melyek közül Kosicky kettőt védett, harmadszor pedig a labda Pávkovicsról vágódott szögletre.

Aztán megnyugodtak a kedélyek, és a 10. percben a zalaiak nyomásából kiszabadulva, váratlanul vezetést szerzett a Loki. A DVSC térfeléről megszerzett labdával Varga Kevin kitűnő ütemben indította Garbát, akit a védők nem tudtak utolérni, és a támadó 11 méterről a kapu jobb sarkába gurított. Gyönyörű kontratámadás volt! 0-1.

© Katona Tibor
Fotó: ZAOL

Ezzel a házi góllövőlistán nigériai támadónk felzárkózott a négygólos Szécsi mellé.

Két perccel később Varga Kevin éles beadásából a labda Haris feje előtt elsuhanva Bobál D.-ről majdnem a saját kapujába pattant, de Demjén a gólvonalról kitornázta a labdát a mezőnybe.

Újabb tíz perc elteltével a védőktől elszakadó Stieber az öt és felesről ballal fölé pörgetett. Óriási helyzet volt! A félidő második felében Kosicky rendre szemfülesen lehúzta a hazai beíveléseket. Három perccel a szünet előtt egy jobboldali beadás után lepattanó labdát Szatmári előre vetődve, három lépésről bravúrral szögletre fejelte.

A jóiramú első félidő összképe alapján a Loki egygólos vezetése megérdemelt volt.

A második félidő első negyedórájában helyzetek nélküli mezőnyjáték folyt a tizenhatosok között, mígnem Ikoba félfordulattal fölé lőtt.

A 60. percben Szécsi Bobál D.-vel való ütközése után fájlalta a combját, négy percig még folytatni tudta a játékot, de sérülés miatt kénytelen volt cserét kérni.

A 75. percben a Loki góljából oroszlánrészt vállalt Varga Kevin helyett a többhónapos sérüléséből felépült Bódi Ádám lépett pályára csereként, és azonnal jó passzokkal vétette észre magát.

© Katona Tibor
Fotó: ZAOL

A 77. percben Bényei jobb oldali kitűnő beívelését Garba kapásból, 14 méterről úgy lőtte a ZTE hálójának bal alsó sarkába, hogy a labda Devecseri lábai között elsuhanva a kapust is becsapta. 0-2!

A 80. percben Bedi 16 méteres kapáslövését Kosicky bravúrral ütötte ki szögletre.

A magabiztosan vezető DVSC-ből Adeniji nagy lövést engedett meg a házigazdák kapujára, a labda centiméterekkel suhant el a jobb kapufa mellett.

A 87. percben Bobál G. tíz méterről föl bombázott kecsegtető helyzetben. Szépítési lehetőség volt.

A 92. percben Kosicky kétszer is góltól mentette meg kapunkat, bravúros védéseivel.

Az első perceket leszámítva, az egyre növekvő önbizalommal játszó csapatunk sokkal jobb helyzetkihasználásának és nagyobb győzni akarásának köszönheti teljesen megérdemelt sikerét, ezzel megőrizve több, mint kilenc éve tartó veretlenségét a zalaiakkal szemben. Az elszántan, nagy akarással küzdő Loki játékosainak reméljük mindenképpen önbizalmat adhat az idegenbeli győzelem a jövő hétvégi Budapest Honvéd elleni hazai mérkőzésre.

OTP Bank Liga 14. forduló

ZTE FC-DVSC 0–2 (0-1)

ZTE Aréna, 2119 néző. Vezette: Erdős (Vígh-Tarsonyi, Szécsényi)

ZTE: Demjén – Bolla, Devecseri, Bobál D., Bedi – Mitrovics, Kocsis G. (Grumics, 73.) – Ikoba (Babati, 59.), Stieber, Radó – Bobál G.

DVSC: Kosicky – Bényei, Szatmári Cs., Pávkovics, Ferenczi J. – Kusnyír, Haris, Tőzsér, Varga K. (Bódi, 75.) – Szécsi (Adeniji, 63.), Garba (Trujics, 82.)

Gól: 0-2 Garba (10., 77.)

Sárga lap: Pávkovics (27.), Garba (42.), Bolla (88.), Bobál D. (89.)

Forrás: dvsc.hu



Kattints a kommenteléshez

Hagyj üzenetet!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Facebook

Új hírek

Több Magyar Foci