Forma 1-RAJTRÁCS MAGAZIN

Hamiltoné mindkét szabadedzés, Raikkönen hatodik

Az ausztrál idénynyitó első és második szabadedzését is a brit Lewis Hamilton nyerte a Mercedes-szel. Az elsőn minimális különbséggel végzett Sebastian Vettel a második helyen. Mindössze 38 ezred másodperc volt a különbség.

Az első szabadedzés végeredménye:

Ilyen időjárási körülmények között zajlott az első gyakorlás.

A második szabadedzésen is nagyon jó idő fogadta a csapatokat, verőfényes napsütésben dolgozhattak a pilóták. A két edzés között a Torro Rosso garázsában volt a legnagyobb élet, mert Alexander Albon az első gyakorláson megtörte a kocsit, de a szerelők annyira jól dolgoztak, hogy a tájföldi pilóta részt tudott venni a második tréningen is.

A Renaultnál mindkét autójuknál elektronikai problémák léptek fel, az első edzésen Hulkenberg küzdött ezzel a problémával, míg a másodikon Daniel Ricciardo veszített emiatt időt. Az első mért köröket követően, a két Mercedes állt az élre, Hamilton volt a leggyorsabb, Bottas a második. A Red Bullos Verstappen 593 ezred másodperces hátránnyal követte a harmadik helyen. Fél óra elteltével a Haas istálló versenyzője Grosjean feltette a leglágyabb gumikeveréket. A franciát utána követték a többiek is.

A lágy gumis gyors körök után, nem volt változás az élen. Lewis Hamilton 1.22.600-as idővel visszaállt az élre. Ezen a keveréken közelebb tudott hozzá kerülni Bottas, 48 ezred másodperc különbségre jött fel. A harmadik helyre ismét egy RedBull került, csak most Gasly megelőzte Verstappent. Sebastian Vettel a Ferrarival csak a negyedik helyen állt, Leclerc pedig csak a kilencedik volt a másik Ferrarival. De ennek is meg volt az oka, a Scuderia autói teljesen más programon voltak, nem a gyors köröket hajszolták. Ugyanígy dolgozott Max Verstappen is, ő is sokáig kivárt a lágyabb abroncsos tempó kipróbálásával.

Az első edzéshez hasonlóan, a másodikon is nagyon közel voltak egymáshoz a középmezőny autói. A hatodik helyen autózó Kimi Raikkönen és a 16. Sergio Perez között kevesebb mint 1 másodperc időkülönbség volt.

A Williams hatalmas lemaradásban van a többiekhez képest, sajnos Kubica az utolsó helyen végzett, több mint négy másodperces különbséggel az élen álló Hamiltonhoz képest.

A második szabadedzés végeredménye.

1.Lewis HamiltonbritMercedes1:22.600átlag: 231.123 km/ó33 kör
2.Valtteri BottasfinnMercedes1:22.6480.048 mp h.33
3.Max VerstappenhollandRed Bull-Honda1:23.4000.80033
4.Pierre GaslyfranciaRed Bull-Honda1:23.4420.84231
5.Sebastian VettelnémetFerrari1:23.4730.87335
6.Kimi RäikkönenfinnAlfa Romeo-Ferrari1:23.5720.97240
7.Nico HülkenbergnémetRenault1:23.5740.97437
8.Daniel RicciardoausztrálRenault1:23.6441.04431
9.Charles LeclercmonacóiFerrari1:23.7541.15435
10.Romain GrosjeanfranciaHaas-Ferrari1:23.8141.21437
11.Danyiil KvjatoroszToro Rosso-Honda1:23.9331.33336
12.Kevin MagnussendánHaas-Ferrari1:23.9881.38827
13.Lance StrollkanadaiRacing Point-Mercedes1:24.0111.41138
14.Carlos SainzspanyolMcLaren-Renault1:24.1331.53326
15.Antonio GiovinazziolaszAlfa Romeo-Ferrari1:24.2931.69337
16.Sergio PérezmexikóiRacing Point-Mercedes1:24.4011.80134
17.Alexander AlbonthaiföldiToro Rosso-Honda1:24.6752.07540
18.Lando NorrisbritMcLaren-Renault1:24.7332.13326
19.George RussellbritWilliams-Mercedes1:26.4533.85332
20.Robert KubicalengyelWilliams-Mercedes1:26.6554.05533

Folytatás holnap hajnal 4 órakor a harmadik szabadedzéssel.

Fel