Bajnokok Ligája

Guardiola nem érti, Pochettino hősökről beszél

Fordulatokkal teli párharcban a Tottenham Hotspur a VAR közreműködésével jutott tovább, aminek döntését Pep Guardiola kifogásolja.

A Tottenham Hotspur összesítésben 4-4-el, több idegenben lőtt góllal jutott tovább a tegnapi párharcból. Az eredmény alakulásában nagy szerepe volt a videóbírónak, amely előbb megadta Fernando Llorrente gólját, majd a hosszabbításban visszavonta a Manchester City találatát.

Meccs

A Manchester City menedzsere, Pep Guardiola a mérkőzést követően megnézte Llorrente találatát, de azok után sem értett egyet a VAR döntésével: „Támogatom a videóbírót, de megnézve az esetet, számomra még mindig nem világos, hogy szabályos gól volt-e. Van olyan szög, amiből tisztán látszik, hogy Llorrente keze befolyással bírt a labda útját illetően.”

Egy újabb szezon, amikor a City nem alkot maradandót Európában – Kép: Twitter

A spanyol szakember ugyanakkor azt is elismerte, a 93. percben jogosan vették el azt a gólt, ami a továbbjutást jelenthette volna: „Igen, az korrekt döntés volt, Agüero lesen kapta a labdát. Magunkat hoztuk ebbe a helyzetbe, nem lett volna szabad három gólt kapnunk hazai pályán. Mindettől függetlenül a gratuláció jár a Tottenhamnek, sok sikert kívánok nekik az elődöntőben.”

A győztes fél öröme ugyanakkor teljesen megérdemelt lehet, Maurizio Pochettino nem győzte dicsérni csapatát a diadal után: „Ott vagyunk a legjobb négy között és ahogyan ezt elértük, az történelem. Több mint büszke vagyok a játékosokra. Úgy gondolom, maximálisan megérdemeltük. A játékosaim hősök, de már a mérkőzés is előtt is azok voltak a szememben.”

Az argentin szakvezető kiemelte azokat a játékosokat, akik a szezon során nem mindig játszottak annyit, amennyit érdemelnek, a tegnap esti párharc során azonban kulcsfontosságú szerepük volt.

„Sissoko vagy Llorrente ugyanolyan fontos játékosok számomra, mint bárki más. A lényeg, hogy ha néhány helyen kicserélődünk, azzal nem változik a filozófiánk és a játékba vetett hitünk. A labdarúgásban kevés önmagában a tehetség, csak minőséggel nem lehet bejutni a BL elődöntőjébe. A csapatom újra bebizonyította, hogy hatalmas erő és elszántság lakozik benne, amivel leküzdhetőek a korlátok.”

Fel