Connect with us

Angol Foci

Gary Cahill: Nehezemre esik tisztelni Sarrit

Gary Cahill: Nehezemre esik tisztelni Sarrit


Hét és fél év után nem ilyen búcsúra számított Gary Cahill, amiért a Chelsea trénerét vonja felelősségre.

Cahill 2012 januárjában csatlakozott a Chelsea-hez, ahol sikerült megnyernie a Bajnokok Ligáját, az Európa Ligát, két alkalommal az angol bajnokságot, egyszer pedig az FA-Kupát. John Terry távozása után Antonio Conte őt nevezte ki a “Kékek” csapatkapitányává, Maurizio Sarri azonban ebben a szezonban szinte semmilyen szerepet nem szánt neki. Cahill szerint több tiszteletet érdemelt volna az olasz szakvezetőtől.

Cahill 2017-ben a Premier League megnyerésekor – Kép: Twitter

“Személy szerint elfelejteném az elmúlt egy évet. Az utolsó igazán nagy emlékem az egy évvel ezelőtti FA-Kupa győzelem, bevallom nem erre számítottam, de felemelt fejjel távozom” – fogalmazott szomorúan a 33 éves középhátvéd.

1

“Nehéz megemészteni, mert az elmúlt 5-6 szezonban biztos pontja voltam a csapatnak. Egy játékosnak nehéz megértenie azt is, ha 3-4 mérkőzésen nem játszik anélkül, hogy magyarázatot kapna rá, de velem az idény nagy részében ez történt. A játékosokkal, a stábbal továbbra is fantasztikus a viszonyom, viszont a menedzsernek tisztelnie kellene azokat az embereket, akik trófeákat szereztek ennek a klubnak. Mivel ez nem történt meg, nekem is nehezemre esik tisztelni az edzőt” – szúrt oda Cahill, aki az idény végén ingyen távozik a Chelsea-től és szabadon tárgyalhat jövőjéről.




Kattints a kommenteléshez

Hagyj üzenetet!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Facebook

Új hírek

Több Angol Foci