Connect with us

Vízilabda

Férfi vízilabda Magyar Kupa – Nagy csatában nyert a Honvéd

Férfi vízilabda Magyar Kupa – Nagy csatában nyert a Honvéd

A Honvéd nagy csatában, többek között a nyáron szerződtetett olimpiai bajnok Hosnyánszky Norbert öt góljának is köszönhetően 15-14-re legyőzte az Egert a férfi vízilabda Magyar Kupa első fordulójának vasárnapi játéknapján.

    A sorozat mostani első körében Budapesten, Kaposváron, Tatabányán és Szegeden játszanak körmérkőzéseket a négy csoport csapatai. Az itt megszerzett eredményeket továbbviszik magukkal a második körbe, ahol jövő hétvégén újra négy négyes csoportban – kék, fehér, piros és zöld – küzdenek majd. Ezekbe a kvartettekbe az első körből egy első, egy második, egy harmadik és egy negyedik helyezett kerül.


    A harmadik forduló csoportbesorolása szintén az előző fázis eredményei alapján történik: az I. csoportban a “színes” csoportok 1-2. helyezettjei szerepelnek, míg a II-esben a 3-4. helyezettek. Ebben a szakaszban azok a csapatok már nem találkoznak egymással, amelyek korábban összecsaptak.


    A negyedik forduló augusztus közepén az egész torna utolsó szakasza lesz, amelyben a csapatok az I. és II. csoportban elért helyezéseik alapján helyosztó mérkőzéseket játszanak.


    A Magyar Kupa győztese indulhat az Eurokupa 2021/22-es kiírásában.

    BENU Férfi Magyar Kupa, 1. forduló:
    A csoport (Szeged):
Szeged-Debrecen 9-5 (1-1, 3-1, 4-1, 1-2)
OSC – Metalcom-Szentes 15-6 (6-1, 5-1, 2-1, 2-3)
    A csoport végeredménye: 1. OSC 9 pont, 2. Metalcom-Szentes 6, 3. Szeged 3, 4. Debrecen 0
    
    B csoport (Kaposvár):
Kaposvári VK – BVSC-Zugló 14-14 (4-2, 4-3, 4-4, 2-5)
Szolnoki Dózsa-UVSE 17-9 (4-2, 6-1, 5-3, 2-3)
    később:
BVSC-Zugló – UVSE 16.00
Szolnoki Dózsa-Kaposvári VK 17.30
    
    C csoport (Margitsziget):
    később:
PVSK-Mecsek Füszért – KSI SE 14.45
FTC-Telekom Waterpolo – PannErgy-Miskolci VLC 16.15
    
    D csoport (Tatabánya):
Budapesti Honvéd SE-Eger 15-14 (5-4, 4-3, 2-4, 4-3)
A-HÍd VasasPlaket – Tatabánya 15-3 (5-0, 4-1, 3-1, 3-1)
    később:
A-Híd VasasPlaket – Eger 16.00
Budapest Honvéd SE-Tatabánya 17.30




Kattints a kommenteléshez

Hagyj üzenetet!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Facebook

Új hírek

Több Vízilabda