Röplabda

Férfi röplabda Extraliga – Bronzérmes a MAFC

A MAFC szerezte meg a bronzérmet a férfi röplabda Extraligában, miután vasárnap a helyosztó párharc mindent eldöntő ötödik összecsapásán nagy csatában legyőzte a vendég Kazincbarcikát.

    A vendégek két szett után nagyon közel érezhették magukhoz az érmet, mivel 2-0-ra vezettek, a folytatásban azonban a MAFC vette át az irányítást és öt játszmában győzni tudott.


    Az alsó házi küzdelmek során már a vasárnapi utolsó forduló előtt eldőlt, hogy a következő szezonra vonatkozóan a Debrecen, a Dunaújváros, valamint a Kecskemét megőrizte tagságát az Extraligában, amelybe története során először feljutott a budapesti Kistext SE. Most a Kecskemét a Dág elleni sikerével a hat csapat tíz fordulós küzdelmének az élén végzett, így összességében az ötödik helyen zárta a szezont.


    A rájátszás mezőnyének hat együttese – az Extraliga 5-7., valamint az NB I 1-3. helyezettje – körmérkőzéses rendszerben döntötte el a helyezések sorsát. A legjobb négy a következő idényben az Extraligában szerepelhet, az 5-6. helyen végző csapatok pedig a második vonalnak számító NB I-ben indulhatnak.
    
    Eredmények:
    a 3. helyért, 5. mérkőzés:
MAFC-BME – Vegyész RC Kazincbarcika 3-2 (-18, -18, 22, 20, 13)
    A párharc végeredménye: 3-2 a MAFC javára.

    az 5-8. helyért, 10. (utolsó) forduló:
Dunaújvárosi KSE-Kistext SE 3-1 (21, 16, -23, 12)
Kecskeméti RC-Dág KSE 3-0 (9, 16, 15)


    Végeredmény:
 1. Kecskeméti RC         8   2    25-11    23 pont
 2. Kistext SE            7   3    22-11    20
 3. Dunaújvárosi KSE      6   4    23-17    19
 4. Debreceni EAC         6   4    21-15    18
 5. MÁV Előre Bericap     3   7    11-23     8
 6. Dág KSE               –  10     5-30     2

Fel