Röplabda

Férfi röplabda Eb-selejtező – A magyarok kikaptak a norvégoktól

A magyar válogatott 3-1-re kikapott a norvég csapattól a férfi röplabda Európa-bajnoki selejtezősorozat G csoportjának negyedik fordulójában pénteken, a portugáliai Matosinhosban.

    A magyarok az első, budapesti tornán múlt pénteken 3-1-re legyőzték mostani ellenfelüket, majd szombaton Fehéroroszországtól, vasárnap pedig a portugáloktól 3-0-ra kaptak ki.


    A szeptember 1. és 19. közötti, lengyel, cseh, észt és finn közös rendezésű kontinenstornára a csoportgyőztesek mellett a hét csoport öt legjobb másodikja jut ki.

 Európa-bajnoki selejtező, 4. forduló, G csoport, Matosinhos:
Norvégia-Magyarország 3-1 (-21, 24, 18, 22)
a legjobb pontszerzők: Kvalen 16, Raftevold 14, illetve Pádár 26, Gergye 11

    később:
Portugália-Fehéroroszország 20.00

    Koch Róbert szövetségi kapitány változtatott az előző hétvégi kezdőfelállásán, ugyanis feladóként Magyar Bálint játszott, a két nyitásfogadó-ütő pedig Gergye Roland és Horváth Kristóf volt. Az előző, budapesti tornán két mérkőzésen is kezdő Baróti Árpád vádlisérülése miatt nem utazott el Portugáliába.


    A magyarok az első szett első felében végig tapadtak riválisukra, majd 13-13 után, amikor átvették a vezetést, uralták is a játékrészt és pontosabb támadásbefejezéseiknek köszönhetően előnybe kerültek.


    A második játszma is sokáig szoros küzdelmet hozott, 17-14-nél azonban megnyugtatónak látszott a magyarok előnye. Koch Róbert játékosai 23-21-nél közel kerültek előnyük megduplázásához, ám a norvégok néhány jó blokknak köszönhetően fordítottak és kiegyenlítették az állást.


    A nyerő helyzetből elveszített játékrész megfogta a magyar csapatot, Koch így feladót és liberót is cserélt: Magyar helyére Keen Cameront, Bozóki Bence helyett pedig Kiss Mátét küldte be. A nyolcpontos hátrányát ugyan le tudta felezni a válogatott, de a norvégok ennél közelebb nem engedték zárkózni Pádár Krisztiánékat, így három szett után ők vezettek.


    A negyedik felvonásra visszatért Horváth és érkezett centerposztra Nagy József is, de a labdák nagy részét továbbra is Pádár kapta, így elsősorban az ő támadásbefejezéseitől függött a szett sorsa. Hárompontos norvég előnynél – a selejtezősorozat során először – pályára lépett a Romániában légióskodó szélső ütő, Dávid Csanád is, de ő sem találta a rendkívül hatékony norvég blokkal szemben a megoldást. A magyarok előtt ugyan 22-21-nél megcsillant az egyenlítés reménye, végül a 112 perces találkozó végén a norvégok örülhettek első sikerüknek a selejtezősorozatban.


    A mezőny legeredményesebb játékosa Pádár lett 26 ponttal.

    szombaton játsszák:
Magyarország-Fehéroroszország 16.00
Norvégia-Portugália 19.00


    vasárnap játsszák:
Fehéroroszország-Norvégia 16.00
Magyarország-Portugália 19.00

    Múlt vasárnap játszották:
Fehéroroszország-Norvégia 3-0 (21, 14, 22)
Portugália-Magyarország 3-0 (21, 14, 21)


    múlt szombaton játszották:
Fehéroroszország-Magyarország 3-0 (21, 15, 12)
Portugália-Norvégia 3-0 (18, 21, 19)


    múlt pénteken játszották:
Magyarország-Norvégia 3-1 (-23, 22, 23, 21)
Portugália-Fehéroroszország 3-2 (-21, 23, -23, 23, 10)

Fel