Connect with us

Magyar Kosárlabda

Férfi kosárlabda NB I – Kaposváron minden játékos szerződését felbontják

Férfi kosárlabda NB I – Kaposváron minden játékos szerződését felbontják


Az élvonalban szereplő kaposvári férfi kosárlabdacsapatnál minden játékos szerződését felbontják.

    A klub kedden a honlapján közölte: Puska Zoltán ügyvezető a szurkolói találkozón jelentette be, hogy még mindig nem sikerült lezárniuk az elmúlt szezont, miközben azzal párhuzamosan már dolgozniuk kell a következőn.
    “Ennek részeként az a döntés született, hogy valamennyi játékossal kezdeményezzük az élő szerződések felbontását. Szeretnénk tiszta lappal továbblépni” – mondta a sportvezető.
    Hozzátette: akinek fontos Kaposvár, az maradhat. Terveik szerint az elmúlt szezonhoz képest alacsonyabb költségvetés mellett eredményesebb keretet akarnak összehozni.
    “Elsősorban a jövő csapatát kezdjük el építeni, ezért a fiataloknak 2+1 éves szerződést kínálunk” – hangsúlyozta Puska Zoltán.
    A játékosokkal kapcsolatban megemlítette, hogy Alekszandar Pustahvar a határidő lejártáig nem válaszolt az ajánlatukra – tudomásuk szerint hazájában, Fehéroroszországban képzeli el a karrierje folytatását -, míg a szerb Marko Spica befejezte pályafutását. Az amerikai légiósok közül Emmanuel Ubilla a ZTE-hez igazolt, Reggie Johnson pedig egyértelműen kijelentette, hogy a magyarországinál erősebb bajnokságba vágyik.
    Az alapszakaszban a Kaposvár 11 győzelemmel és 15 vereséggel a 12. helyen végzett. A középszakasz négycsapatos alsóházában a kaposvári együttesé volt a leggyengébb mutató (2 gy/4 v), de így is megelőzte a Szedeákot és a TF csapatát.




Kattints a kommenteléshez

Hagyj üzenetet!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Facebook

Új hírek

Több Magyar Kosárlabda