Connect with us

Magyar Kosárlabda

Férfi kosárlabda NB I – Ivkovics nagyobb szerepet vállal Kaposváron

Férfi kosárlabda NB I – Ivkovics nagyobb szerepet vállal Kaposváron


A következő mérkőzéstől kezdődően az eddig csak általános igazgatóként tevékenykedő Ivkovics Sztojan nagyobb szerepet vállal a Kaposvár férfi kosárlabdacsapatánál.

    A magyar válogatott szövetségi kapitányaként is dolgozó szakemberről az együttes honlapja azt írta, január elsejétől “leül a kispadra”. Az eddig vezetőedzőként tevékenykedő Fekete Ádám is a szakmai stáb tagja marad, ugyanakkor az utánpótlás fejlesztése miatt ott több feladatot kap, átveszi annak teljes irányítását.


    “Az elmúlt tizenöt évben, amióta legutóbb Kaposváron voltam, ez a csapat nem jutott dobogóig. Amikor egy évvel ezelőtt átvettem, az utolsó előtti volt a tabellán, és ha kivettem a részem a játékoskiválasztásban és felkészítésben, akkor úgy érzem, úgy fair, hogy jobban ki kell vegyem a részem a munkából most, amikor a bajnokság folytatásában még nehezebb kihívások várnak a csapatra” – fogalmazott a klubhonlapon a szakember.

Képtalálat a következőre: „sztojan ivkovics”
Fotó: M4Sport


    Hozzátette, nem látott másik utat, saját berkeiken belül kell megoldaniuk ezt a feladatot.


    “Nem keresek kifogásokat, a játékosállomány tekintetében az ár-érték viszonyban mindenki teljesíti az elvártat, de bízom benne, hogy egy-két játékos még jobb lesz a szezon második felében. Több riválisunk is erősített, mi pedig megyünk tovább” – értékelt az 53 éves edző, aki szerint fontos, hogy a következő szezont tiszta lappal tudják majd indítani.


    A Kaposvár 13 forduló után 11. helyen áll az NB I-ben.




Kattints a kommenteléshez

Hagyj üzenetet!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Facebook

Új hírek

Több Magyar Kosárlabda