Kosárlabda

Férfi kosárlabda NB I – Edzőváltás Körmenden

Menesztették Ziga Mravljakot, a férfi kosárlabda NB I-ben szereplő Egis Körmend vezetőedzőjét.

    A klub vasárnapi tájékoztatása szerint a posztra több jelölttel is tárgyalnak, velük jelen pillanatban is zajlanak az egyeztetések. Az új vezetőedző kinevezéséig a felnőtt csapat edzéseit Kocsis Tamás fogja megtartani, aki az U20-as csapatot is irányítja.


     “Ugyanakkor a csapat vezetése nem mehet el szó nélkül a játékosok által mutatott teljesítmény mellett sem. A joggal elvártnál gyengébb játék következményeiről a következő napokban történik egyeztetés és ekkor születhet döntés” – áll a közleményben.


    A Körmend szombaton hazai pályán kikapott a sereghajtó és idénybeli első győzelmét arató Jászberénytől. A vasi gárda 20 találkozó alatt 11 győzelmet és 9 vereséget ért el.

Fel