Connect with us

Magyar Kosárlabda

Férfi kosárlabda NB I – Edzőváltás az Alba Fehérvárnál

Férfi kosárlabda NB I – Edzőváltás az Alba Fehérvárnál

Edzőt váltott az Alba Fehérvár férfi kosárlabdacsapata: a kedden menesztett spanyol Jesus Ramirez helyét az izraeli Arik Sivek veszi át.

    A klub honlapján olvasható közleményben Simon Balázs ügyvezető úgy fogalmazott, hogy bár a tavalyi szezonhoz képest előreléptek Jesus Ramirezzel, úgy ítélték meg, ennél több van a csapatban.


    “A katalán tréner munkáját köszönjük, sok sikert kívánunk neki a folytatásban” – mondta a sportvezető. Hozzátette, olyan rutinos, óriási tapasztalattal és jelentős eredményekkel rendelkező trénert találtak, akivel a gárda előreléphet.

Képtalálat a következőre: „arik shivek coach”
Arik Sivek – Fotó: Sportando


    “Arik Sivek minden szempontból jó választásnak tűnik. Közel harminc éve dolgozik edzőként, komoly sikereket ért el Izraelben és Európában is. Úgy gondoljuk, nála jó kezekben lesz a csapatunk irányítása” – nyilatkozott Simon Balázs.


    A fehérváriak a honlapjukon emlékeztettek rá, hogy Jesus Ramirez 2018 decemberében vette át az akkor a tabellán 11. együttes irányítását, amellyel a szezon végén is ebben a pozícióban zárt. A csapat jelenleg az ötödik helyet foglalja el.


    A 63 éves Sivek dolgozott Hollandiában és Belgiumban is, illetve öt évig az izraeli válogatottat is irányította, mellyel Európa-bajnokságon is szerepelt. Az edző dolgozott a Makkabi Tel-Avivnál is, legutóbb a Bnej Herzlija együttesét irányította.


Facebook

Új hírek

Több Magyar Kosárlabda