Ma este 18 órától a Ferencváros csapata a Grundfos Tatabánya alakulatát látja vendégül a K&H Liga-ban. A meccs az Elek Gyula Arénában lesz 18 órától, a sípot Herczeg és Südi fújják majd.
A Ferencváros csapata az erősítéseknek köszönhetően az NB 1 egyik nagyon stabil középcsapata lett, és képes borsot törni bármely TOP csapat orra alá. Ezért se veheti fél vállról a megmérettetést a Tatabánya, és azért sem mert több sérüléssel küzdő játékosa is van a keretben Vladan Matics vezetőedzőnek.
Egy kis bakiparádé a Tatabánya játékosaitól.
Martics így vélekedett az előttük álló meccsről:
– A kupában aratott tízgólos győzelmünket követően jó érzésekkel jöttünk haza Észak-Macedóniából – mondta. – Reménykedem, hogy ez a lendület megmarad, illetve tovább vihet minket a csütörtöki találkozón is. Viszont rengeteg nehézséggel küszködünk. Vladimir Vranjes olyan súlyosan megsérült Bitolában, hogy számára ez a szezon biztosan befejeződött. A beállósnak elszakadt a belső térdszalagja, és még az sem kizárt, hogy a porc is levált. Erre az elkövetkező napok orvosi vizsgálatainak eredménye adhat majd „megnyugtató” választ.
– Még nem tudom, hogyan sikerül megoldanunk az előttünk álló feladatokat – hangsúlyozta Matics mester. – Egyelőre azt sem tudjuk, kivel, kikkel helyettesítsük a kiesett játékosokat. Az azonban biztos, hogy jelenleg csak a Fradi elleni összecsapásra koncentrálnunk, ám a sérülések miatt a cserelehetőségeink behatároltak. Arról nem is szólva, hogy egy Ancsinnal, Schuch Timuzsinnal felálló, kemény, masszív riválisra számíthatunk a fővárosban. Megpróbálunk mindent elkövetni annak érdekében, hogy eredményesen zárjuk a mérkőzést. Forrás: Tatabányahandball.hu
A Ferencváros csapata sem készülhet teljesen nyugodtan a mai mérkőzésre, mert őket is elérte a sérüléshullám. Debreczeni Dávid és Pordán Bálint beállós posztról és védelemből fog hiányozni, a szintén sérült Kovacsics Péter lendületes kézilabdája is hiányozni fog a Fradinak. Ancsin Gábor sem százszázalékos, mert könyöksérülése után egy vírusos betegség miatt legyengülve vállalta a játékot a dabasi kupameccsen. A Tatabánya ellen most majd bizonyíthatnak az FTC fiataljai, ma biztosan több lehetőséget kell kapniuk a sérülések miatt.
Ferencváros-Tatabánya
Elek Gyula Aréna, csütörtök, 18.00
