Kézilabda

Férfi kézilabda BL – Rangadókkal kezdenek a magyar csapatok

A Pick Szeged szerdán a címvédő Barcelonát, a Telekom Veszprém csütörtökön a Paris Saint-Germaint fogadja a férfi kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörének első fordulójában.

    A bajnoki címét története során először megvédő Szeged még soha nem jutott elődöntőbe a BL-ben. Annak érdekében, hogy ez a mostani szezonban végre sikerüljön, Juan Carlos Pastor vezetőedző szerint nagyon nagy előny lenne, ha hazai pályán minden csoportmeccsüket megnyernék, és idegenből is hoznának pontokat.


    “Mi kerültünk az erősebb csoportba, ráadásul a címvédő Barcelonával otthon kezdünk. Egyelőre nem kell azon gondolkodnunk, hányadik helyen fejezzük be a csoportkört, mert meccsről meccsre készülünk. A legjobb teljesítményt a nyolcaddöntőben és a negyeddöntőben kell majd nyújtanunk” – nyilatkozta a spanyol mester.


    A szegediek idén az állandóság mellett tették le a voksukat, ugyanis csak Szita Zoltán érkezett és csak a szlovén Nik Henigman távozott, ráadásul Pastor is szerződést hosszabbított. A 2019 nyarán igazolt horvát Luka Stepancic makacs Achilles-ín-sérülése miatt továbbra sem bevethető.


    A csapat a Balatonfüredet, a Gyöngyöst, a szerb Crvena zvezdát és a román Nagybányát is legyőzte a felkészülés során, a németországi túrája viszont a repülőjárat törlése miatt elmaradt, ezért a TVB Stuttgart és a Bergischer HC együttesével nem tudott megmérkőzni.


    A Veszprém eddig tízszer játszott elődöntőt a BL-ben, idén negyedik lett Kölnben. Csík Zoltán vezérigazgató kijelentette, a céljuk az új szezonban is a négyes döntőbe jutás, “ha pedig ez sikerül, akkor el kell érnünk egy olyan eredményt, ami már kijár nekünk”.


    A Magyar Kupa-címvédő bakonyiaknál idén nyáron is viszonylag nagy volt a mozgás a játékoskeretben: érkezett Bjarki Már Elísson, Mikita Vajlupov, Dragan Pechmalbec és Jehia el-Dera, távozott viszont Lékai Máté, Jorge Maqueda és Dejan Manaszkov.


    A csapat sikeres felkészülést zárt, hiszen a francia USDK Dunkerque, a lengyel Orlen Wisla Plock, a MOL Tatabánya, illetve a német Flensburg és a THW Kiel ellen is nyert, ráadásul a szlovák Tatran Presov legyőzésével bejutott a SEHA Liga négyes döntőjébe, ahol az északmacedón Eurofarm Peliszter és a horvát PPD Zagreb elleni sikerrel megvédte címét. A bajnokságot a Szegedhez hasonlóan a Veszprém is két győzelemmel kezdte.


    A veszprémiek BL-csoportjában szerepel a lengyel Orlen Wisla Plock, amelyet a magyar válogatott korábbi szövetségi kapitánya, a spanyol Javier Sabaté irányít, keretében pedig ott van a veszprémi nevelésű Fazekas Gergő. Szintén a bakonyiakhoz került Máthé Dominik új csapata, a francia Paris Saint-Germain, és Leimeter Csaba együttese, a PPD Zagreb is. Fazekasnak és Máthénak sérülés miatt az idény első felét biztosan ki kell hagynia.


    A mérkőzéseket minden esetben szerdán és csütörtökön játsszák. A csoportok első hat helyezettje jut tovább, az első és a második közvetlenül a negyeddöntőbe, a harmadik, negyedik, ötödik és hatodik pedig a rájátszás első fordulójába.


    Az ukrajnai háború miatt a fehérorosz Meskov Breszt nem indulhat az európai kupaporondon, az ukrán Motor Zaporizzsja pedig a német másodosztályban szerepel, és a BL helyett az Európa-ligában indul. A kétszeres BL-győztes északmacedón Vardar Szkopjét anyagi okok miatt kizárták.


    A négyes döntőt jövőre is a kölni Lanxess Arénában rendezik, június 17-18-án.

    A csoportbeosztás:
    A csoport:
   
Telekom Veszprém (magyar), Paris Saint-Germain (francia), SC Magdeburg (német), GOG Gudme (dán), Porto (portugál), Orlen Wisla Plock (lengyel), Dinamo Bucuresti (román), PPD Zagreb (horvát)


    B csoport:
    
Pick Szeged, Barcelona (spanyol), Lomza Industria Kielce (lengyel), HBC Nantes (francia), THW Kiel (német), RK Celje PL (szlovén), Aalborg HB (dán), Elverum HB (norvég)

Fel