Connect with us

Kézilabda

Férfi Kézilabda BL: A döntőbe bombázta a Veszprémet Nenadic

Férfi Kézilabda BL: A döntőbe bombázta a Veszprémet Nenadic


Fantasztikus nagy csatában hihetetlen mérkőzésen megérdemelt sikerrel a döntőbe jutott a Telekom Veszprém. Petar Nenadic szupersztár teljesítményt nyújtva a második félidőben valósággal bebombázta csapatát a fináléba.

A tizedik kölni négyes döntő alkalmából látványos show-műsor vezette fel az első mérkőzést: 16 LED-fal ereszkedett a pályára, amelyen az eddigi kilenc torna legemlékezetesebb pillanatai voltak láthatóak.
    A lengyelektől Daniel Dujshebaev és Michal Jurecki, a magyar csapatból pedig Jamali Iman és René Toft Hansen hiányzott sérülés miatt.
    Kiválóan kezdett a Veszprém, amely remekül védekezett, és Sterbik Árpád védéseire alapozva négy perc alatt 4-0-ra elhúzott. Ezt követően az ellenfél is felvette a játék ritmusát, sokkal hatékonyabban védekezett, a magyar csapat játékosai pedig egyre többet hibáztak (7-5). A 21. percben Marko Mamic góljánál ráadásul Sterbik bokája megsérült, le kellett cserélni. A vajdasági születésű kapus a folytatásban már nem is tudott visszatérni, pedig amíg a pályán volt, 14 lövésből nyolcat hárított.

Így védett Sterbik Árpi ameddig meg nem sérült.


    A nyáron éppen Veszprémbe igazoló Vladimir Cupara védéseinek köszönhetően átvették a vezetést a lengyelek, és 6-1-es sorozatuk után David Davis időt kért, mert játékosai nem találták riválisuk felállt védőfalának ellenszerét, számos alkalommal eladták a labdát, így sok gólt kaptak gyors kontratámadásokból, ami addig nem volt jellemző rájuk.
    A 25. percben a magyar bajnok már kétgólos hátrányban volt, de a szünetig sikerült egyenlítenie.
    A második felvonásban a veszprémi irányítóktól sokkal jobb teljesítményre volt szükség, ezért Petar Nenadic a védekezés mellett támadásban is szerepet kapott, ám a lengyelek továbbra is rendkívül szorosan őrizték őket. A magyar együttes 4-1-es szériával kezdett, de a negyvenedik percben azonnali piros lap miatt szlovén védőjét, Blaz Blagotinseket is elveszítette, Nagy László pedig a vállát fájlalta, ezért számára is véget ért a meccs.
    A veszprémiek ezután jól használtak ki egy emberelőnyt, Nenadic például a saját kapujának előteréből is betalált a Kielce üresen hagyott hálójába, Mikler Roland pedig egyre jobban védett (24-20). Ezután Luka Cindric öt góljával tartotta a lépést a Kielce, majd Alex Dujshebaev percei következtek, így csapatuk ismét visszazárkózott (28-27).
    A rendkívül izgalmas hajrában a Telekom Veszprém taktikus kézilabdával ismét ellépett, és három kulcsembere nélkül is sikerült kiharcolnia a döntőbe jutást a meccs legjobbjának megválasztott, 12 gólig jutó Petar Nenadic irányításával.

Az első félidőben Sterbik 60%-ot nyújtott a kapuban, de sajnos egy kielcei ziccer során megsérült és nem tudta tovább folytatni a játékot. Valószínűleg nem fog tudni játszani a döntőben sem. A mezőny legeredményesebb játékosa a magyar csapat szerb irányítója, Petar Nenadic volt 12 góllal.

A mérkőzés embere Nenadic!

Mikler Roland jól szállt be a mérkőzésbe és ha nem is egyből de fel tudta venni a meccs ritmusát, jól védett és mindig akkor mutatott be egy bravúrt amikor már a Kielce majdnem teljesen felzárkózott. Teljesítményét az utolsó percben kivédett hetessel koronázta meg.


    A Veszprém ellenfele a vasárnap 18 órakor kezdődő fináléban a macedón Vardar Szkopje és a spanyol Barcelona párharcának továbbjutója lesz.
    A magyar csapatnak ez volt a nyolcadik elődöntője a BL-ben: korábban négy alkalommal kikapott a legjobb négy között, háromszor pedig a fináléba jutott, és végül ezüstérmet nyert. A veszprémiek a mostani idényben november közepéig négyszer is kikaptak a csoportkörben, azóta viszont minden BL-meccsüket megnyerték, remek sorozatuk immár 12 meccs óta tart.

Nenadic ilyen gólokat lőtt, fantasztikus bombagól.

FÉRFI KÉZILABDA BAJNOKOK LIGÁJA
ELŐDÖNTŐ

Telekom Veszprém–Kielce (lengyel)33–30 (13–13)

Gólszerzők: Nenadic 12, Gajic 5, Lékai, Strlek 4-4, Nagy L. 3, Tönnesen, Blagotinsek 2-2, Ilic 1, illetve A. Dujshebaev 7, Cindric, Karalek 5-5, Janc, Kulesh 3-3, Moryto, Mamic 2-2, Fernández Pérez, Jurkiewicz, Jachlewski 1-1




Kattints a kommenteléshez

Hagyj üzenetet!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Facebook

Új hírek

Több Kézilabda