Connect with us

Kézilabda

Férfi BL – Újabb sikerével megőrizte második helyét a Veszprém

Férfi BL – Újabb sikerével megőrizte második helyét a Veszprém

A Veszprém 36-35-re győzött a lengyel Kielce otthonában a férfi kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörének 14., utolsó fordulójában, szombaton, ezzel megőrizte második helyét.

A veszprémiek sorozatban hetedik meccsüket nyerték meg a BL-ben, és tíz győzelemmel, illetve négy vereséggel zárták a csoportkört. A rájátszás első körében, a negyeddöntőbe jutásért az alsó ágról érkező portugál Sporting CP lesz az ellenfelük.
    A második helyezés egyben azt is jelenti, hogy a két magyar csapat biztosan elkerüli egymást a negyeddöntőben, ha a Veszprém és a Szeged is eljut odáig. 

A vendégeknek a csoport második helyének megtartása, a hazaiaknak pedig a negyedik hely megszerzése miatt volt fontos a találkozó. A Kielce keretéből sérülés miatt hiányzott Alex Dujshebaev, Daniel Dujshebaev, illetve a csapatkapitány Michal Jurecki, a veszprémieknél pedig a balátlövő Jamali Iman, illetve a dán beálló René Toft Hansen nem játszhatott.
    Nagy László és a francia Kentin Mahé vezérletével remekül kezdett a vendégcsapat (3-6), amelynek elsősorban a támadójátéka működött jól. Mikler Roland védései ellenére a lengyelek egyenlítettek, és egy 5-1-es sorozat végén a 21. percben már két góllal vezettek (14-12). Momir Ilic hibáit kihasználva a Kielce növelte a különbséget, ezért David Davis vezetőedző időt kért, de csapatának védekezése továbbra sem állt össze, és a szünetig 21 gólt dobtak a hazaiak.

Fotó: Agencja Gazeta


    A második félidőre becserélt Sterbik Árpád bravúros védésekkel mutatkozott be, de társai a labdaeladások miatt eleinte nem tudtak egyenlíteni. A 43. percben volt újra egyenlő az állás, ám a – nyártól már Veszprémben játszó – szerb kapus, Vladimir Cupara nagy védéseinek köszönhetően a vezetést ekkor még nem tudták átvenni a vendégek.
    A magyar csapat egy 5-0-s sorozattal háromgólos előnyre tett szert, miután hatékonyabbá vált a védekezése, Sterbik pedig továbbra is remekelt a háló előtt. A hajrá ennek ellenére izgalmasan alakult, a Kielce egyenlített, de Manuel Strlek gólja eldöntötte a rangadót.
    A lengyel csapat legeredményesebb játékosa a szlovén Blaz Janc volt hét találattal.
    A két együttes 11. alkalommal találkozott a BL-ben, a mérleg a Veszprém szempontjából két döntetlen, egy vereség, és immár nyolc győzelem. 
    A szombati játéknapon az is eldőlt, hogy a címvédő francia Montpellier HB nem jutott tovább a csoportból. MTI

Eredmény,
Férfi Bajnokok Ligája, csoportkör, 14. (utolsó) forduló, A csoport:

Vive Kielce (lengyel)-Telekom Veszprém 35-36 (21-18)


A Veszprém gólszerzői: Mahé 8, Nenadic 6, Nagy L. 5, Gajic 4, Nilsson, Mackovsek, Lékai 3-3, Manaszkov, Ilic, Tönnesen, Strlek 1-1

A csoport végeredménye: 1. Barcelona (spanyol) 24 pont, 2. Telekom Veszprém 20, 3. Vardar Szkopje (macedón) 19, 4. Vive Kielce 14, 5. Rhein-Neckar Löwen (német) 14, 6. Meskov Breszt (fehérorosz) 9, 7. Montpellier HB (francia) 7, 8. IFK Kristianstad (svéd) 5
Pontazonosság esetén az egymás elleni eredmények rangsoroltak.
Az első közvetlenül a negyeddöntőben folytatja szereplését, a 2-6. helyezettek a rájátszás első körébe jutottak, a 7-8. helyezettek kiestek.




Kattints a kommenteléshez

Hagyj üzenetet!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Facebook

Új hírek

Több Kézilabda