Connect with us

Tenisz

Federer térdét megműtötték, kihagyja a Roland Garrost

Federer térdét megműtötték, kihagyja a Roland Garrost

Megműtötték Roger Federer jobb térdét, ezért a 20-szoros Grand Slam-győztes svájci teniszező többek között a Roland Garrost is kihagyja az idén.

    A 38 éves sztár a Facebook-oldalán jelentette be csütörtökön, hogy jobb térdével komoly problémái voltak az utóbbi időszakban, ezért – orvosaival közösen – az artroszkópos beavatkozás mellett döntött. A műtétet szerdán végezték el Svájcban. “Az orvosok megerősítettek abban, hogy jó döntést hoztam, és bizakodhatunk a teljes felépülésemben” – írta Federer. Hozzátette, Dubajban, Indian Wellsben, Bogotában és Miamiban sem indul, valamint ki kell hagynia a francia nyílt bajnokságot is.


    A volt világelső 2017-ben és 2018-ban a teljes salakos idényt kihagyta, tavaly pedig mindössze két tornán indult, mielőtt megérkezett Párizsba. Menedzsere, Tony Godsick egy héttel ezelőtt azt közölte, Federer az idén csak a Roland Garroson játszik majd a salakpályás szezonban.


    Federer egyszer, 2009-ben nyert Párizsban, Grand Slam-tornán pedig legutóbb 2018-ban, Melbourne-ben győzött.


    A francia nyílt teniszbajnokság május 24-én kezdődik.




Kattints a kommenteléshez

Hagyj üzenetet!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Facebook

Új hírek

Több Tenisz