Connect with us

Magyar Foci

Ezek a szakemberek esélyesek a DVSC vezetőedzői posztjára

Ezek a szakemberek esélyesek a DVSC vezetőedzői posztjára

Tegnap lemondott Herczeg András vezetőedző a DVSC labdarúgócsapatánál és el is indultak a találgatások, hogy ki veheti át a Loki szakmai munkájának irányítását. Van a jelöltek között “debreceni” kötődésű tréner is.

Az első jelölt Supka Attila aki már volt a csapat edzője és sikeres is tudott lenni a gárdával, pontosabban az első bajnoki címet vele szerezte a Loki. Supka közben dolgozott a Honvédnál az Újpestnél, Győrben és a Haladásnál is. Szima Gábor jól ismeri Supkát és olyan edzőről van szó, akivel jól megérti magát a debreceni csapat elnöke.

Fotó: dvsc

A másik rebesgetett jelölt Bódog Tamás, aki legutóbb a DVTK kispadjáért tért haza külföldről, de nem nagyon tudott sikeres lenni a magyar körülmények között. Az a hír járja róla, hogy nem nagyon szereti ha a klubvezetők beleszólnak a munkájába. Bódog minden bizonnyal felkészült tréner, de nem biztos, hogy jól ” bódogulna” a Cívisvárosban a nyugati szemléletével.

Mészöly Gézának is osztanak lapot ebben a partiban de ő talán már nem lenne igazi megoldás ebben a helyzetben, mert kezdeti sikerei után túlságosan a fejére nőttek a játékosok utóbbi csapatainál és hamar kenyértörés lett a vége minden edzői kalandjának. Potens jelölt lehet Bóér Gábor a Győr volt vezetőedzője, akit pont Kondás Elemér váltott az ETO kispadján. A 37 éves szakember felkészült agilis edző hírében áll és komoly esélye van a Loki irányítására.

Vitelki Zoltán neve is felröppent, az egykori diósgyőri játékos és edző talán kevesebb tapasztalattal rendelkezik, de a neve ismerősen cseng a hajdúsági szurkolók körében. Szima Gábor elnök azt ígérte a mai NSO-n megjelent interjújában, hogy a felkészülés kezdetére meglesz a DVSC új vezetőedzője, izgatottan várjuk a fejleményeket.

 

 




Kattints a kommenteléshez

Hagyj üzenetet!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Facebook

Új hírek

Több Magyar Foci