Connect with us

Európa Liga

Európa-liga – Ünnepi mérkőzésre készül az Espanyol

Európa-liga – Ünnepi mérkőzésre készül az Espanyol


Az Espanyol 12 év után szerepel ismét egy kontinentális kupasorozat főtábláján, ennek megfelelően ünnepi mérkőzésre készül a Ferencváros ellen az Európa-liga csoportkörének csütörtöki nyitányán.

    “Különleges mérkőzés lesz, mert 12 esztendeje nem szerepeltünk európai porondon. Ez egy emocionális pillanat lesz nekünk és a szurkolóknak is, ennek megfelelően kell teljesíteni majd” – mondta szerdai sajtótájékoztatóján a nyáron kinevezett David Gallego vezetőedző, és bevallása szerint eddigi legfontosabb összecsapása vár rá a barcelonaiak kispadján.

E


    A tréner hozzátette, három nyeretlen bajnoki találkozó után sokat lendített az együttesén, hogy vasárnap hátrányról fordítva 2-1-re győzött az Eibar vendégeként. Szerinte magas színvonalon játszott a csapata, de úgy vélte, támadó játékban még fejlődnie kell. Utóbbi kijelentésével arra utalt, hogy a gárda az első három meccsén a La Ligában gólképtelen volt.


    “Ismerjük a Ferencvárost, láttuk a selejtezőben. A rivális erejét jól mutatja, hogy tíz nemzet játékosai alkotják a keretét. Védekezésből nagyszerűen váltanak támadásba, illetve nehéz gólt szerezni ellene” – beszélt a magyar bajnokról Gallego, aki a mérkőzés kulcsát abban látja, hogy támadásban az Espanyol uralja a játékot.


    Elárulta, a sorozatterhelés miatt lesznek változások a bajnoki találkozóhoz képest.


    “Sok munka árán kijutottunk az európai kupaporondra, ez lesz az első főtáblás mérkőzés az új stadionban, így gyermeki lelkesedéssel várjuk a találkozót” – utalt Javi Lopez csapatkapitány arra, hogy egy évtizede adták át a klub 40 500 néző befogadására alkalmas létesítményét, azóta viszont sem a BL-ben, sem az El-ben nem szerepelt az Espanyol.

E


    A 33 esztendős védő, aki tíz éve tagja az Espanyol felnőtt csapatának, kijelentette, éppen ezért nyerniük kell.
    A spanyol gárda otthonában csütörtökön 21 órától kezdi meg szereplését a Ferencváros az El-csoportkörében, melyben még a bolgár Ludogoreccel és az orosz CSZKA Moszkvával találkozik a négyesében.




Kattints a kommenteléshez

Hagyj üzenetet!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Facebook

Új hírek

Több Európa Liga