Connect with us

Európa Liga

Európa-liga – Sevilla-Roma és Inter-Getafe párharc a nyolcaddöntőben

Európa-liga – Sevilla-Roma és Inter-Getafe párharc a nyolcaddöntőben

Két spanyol-olasz párharcot is rendeznek a labdarúgó Európa-liga nyolcaddöntőjében, a Sevilla az AS Romával, a Getafe pedig az Internazionaléval találkozik.

    A sorozat következő fordulójának pénteki, nyoni sorsolásán az is kiderült, hogy ha a magyar válogatott Szoboszlai Dominiket is foglalkoztató Red Bull Salzburgnak sikerül péntek (ma) este továbbjutnia az Eintracht Frankfurttal szemben, akkor a legjobb 16 között a svájci Basel lesz az ellenfele. Szoboszlaiék meccsét csütörtökről halasztották el a nem megfelelő időjárási körülmények, az orkán erejű szél miatt. A párharc első találkozóját a Frankfurt 4-1-re nyerte.


    Az Arsenalt búcsúztató görög Olimpiakosz ezúttal is angol riválist kapott, amely a Wolverhampton lesz, míg a skót Rangers a Bayer Leverkusennel csap össze a negyeddöntőbe jutásért.


    A Manchester United az osztrák LASK Linzet kapta ellenfélnek, az első meccset Ausztriában játsszák.


    Az El nyolcaddöntős párharcainak első mérkőzéseit március 12-én, a visszavágókat pedig március 19-én rendezik.

A döntőre május 27-én, Gdanskban kerül sor.

Európa-liga, nyolcaddöntő, 1. mérkőzések:
    
Március 12., csütörtök:
Istanbul Basaksehir (török)-FC Köbenhavn (dán)
Olimpiakosz (görög)-Wolverhampton Wanderers (angol)
Glasgow Rangers (skót)-Bayer Leverkusen (német)
VfL Wolfsburg (német)-Sahtar Donyeck (ukrán)
Internazionale (olasz)-Getafe (spanyol)
Sevilla (spanyol)-AS Roma (olasz)
Eintracht Frankfurt (német)/Red Bull Salzburg (osztrák)-FC Basel (svájci)
LASK Linz (osztrák)-Manchester United (angol)




Kattints a kommenteléshez

Hagyj üzenetet!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Facebook

Új hírek

Több Európa Liga