A Sopron Basket vezetőedzője szerint tavaly sem volt egyszerű bejutni a női kosárlabda Euroliga négyes döntőjébe, de ugyanezt megismételni még nehezebb volt.
Roberto Íniguez a klub közösségi oldalán felidézte, hogy a mostani sorozatot a csapata lassan, sok hibával, sérülésekkel kezdte.
„Az elejétől kezdve mondtam a játékosoknak, hogy higgyenek magukban, dolgozzanak tovább, akkor meg tudjuk csinálni. Most pedig tovább kell hinnünk magunkban” – folytatta az egy éve ezüstérmesként záró csapat trénere.
A Sopron tavaly is a saját közönsége előtt játszhatott a négyes döntőben, és a fináléban 72-53-ra kapott ki a Jekatyerinburgtól, amellyel ezúttal az elődöntőt játssza.
„Remélem, most jobban tudjuk kezdeni a mérkőzést, mint tavaly, mert számunkra fontos, hogy magabiztosságot érezzünk, és tudjuk, hogy jó az irány” – árulta el.
Kijelentette, csapata készen fog állni az ütközetre, ugyanakkor jelezte, mostantól csak nagyon egyszerű dolgokkal kell foglalkozniuk.
„Fontos, hogy a játékosoknak tiszta legyen a fejük, hogy képesek legyenek a feladatukra összpontosítani. Ha telebeszéled a fejüket a mérkőzés előtt, elkezdik túlgondolni a dolgokat, ami nagyon rossz. Egyszerű szabályok szerint kell játszanunk, és olyan kis részletekre kell odafigyelni, amelyekről nap mint nap beszélünk” – tette hozzá.
Íniguez elárulta: tisztában vannak azzal, hogy ha száz meccset játszanak az orosz csapattal, talán csak egyszer tudják legyőzni. „Meglátjuk, hogy ez lesz-e az a meccs” – mondta.
A pénteki elődöntőben 17 órától a 2017-ben bajnok orosz Dinamo Kurszk a 2015-ben első cseh USK Prahával találkozik, majd a Sopron Basket 20 órától csap össze a címvédő orosz Jekatyerinburggal. A bronzmérkőzésre és a döntőre vasárnap kerül sor.
A soproni Novomatic Aréna új belső terekkel várja a rajongókat: a főpálya és az Akadémiai Oktatóközpont terme közötti mobilfalat elbontották, és – a 2015-ös Eb-hez, valamint a 2018-as négyes döntőhöz hasonlóan – mobillelátót alakítanak ki a helyén. Ezzel a csarnok befogadóképessége háromezer főre bővül. Forrás: MTI
