Connect with us

Labdarúgás

EURO-2020 – Morata: az élet ilyen, teli nehéz pillanatokkal

EURO-2020 – Morata: az élet ilyen, teli nehéz pillanatokkal


Álvaro Morata, a társházigazda spanyol válogatott játékosa szerint a lengyelek elleni, 1-1-es döntetlennel végződő szombati Európa-bajnoki mérkőzést követően fogaikat összeszorítva kell továbbmenniük és továbbjutniuk csoportjukból.

    A sevillai mérkőzés 25. percében a hazaiak gólját szerző támadót az első, svédek ellen 0-0-ra végződő meccset követően rossz helyzetkihasználása miatt többen kritizáltak, és kiköveteltek a kezdőből. Ennek ellenére Morata a spanyolok második meccsén is a kezdőben kapott lehetőséget, ő pedig az ismételt bizalomért köszöntet is mondott Luis Enrique szövetségi kapitánynak.


    “Nem érdekel, hogy gólt szereztem, mert csak a győzelem fontos. De az élet már csak ilyen, teli nehéz pillanatokkal. Most össze kell szorítani a fogainkat, megyünk tovább, és harcolunk a továbbjutásért” – mondta a támadó.


    Csapattársa, Pau Torres a büntetőt hibázó Gerard Moreno kapcsán kiemelte: még soha nem hagyott ki tizenegyest, de mentálisan és lelkileg is erős játékos, így tovább tud majd lépni a hibáján.


    “És senkinek ne legyen kétsége Spanyolországban, hogy az utolsó csoportmeccsünkön mindent megteszünk majd a győzelemért, és továbbjutunk a csoportunkból” – mondta.


    Luis Enrique, a spanyolok szakvezetője hangsúlyozta: semmi másra nem vágyik most, mint a mérkőzés visszanézésére és kielemzésére. Hozzátette: nem a legjobb érzések maradtak bennük a döntetlen után, mert ezúttal is domináltak ugyan, de az ismét nem volt elég a győzelemhez.


    “Tetszett, ahogy a lengyelek játszottak, tiszta helyzeteket teremtettek. Miközben mi túl görcsösen akartunk, sokszor túlzásba vittük a támadásainkat, ahelyett, hogy helyzeteket alakítottunk volna ki. A kihagyott büntető pedig azért fáj különösen, mert a mérkőzésnek abszolút döntő pillanatában történt” – nyilatkozta az 57. percben történt esetről, amely három perccel követte a lengyelek egyenlítését.


    Robert Lewandowski, a lengyelek gólszerzője szerint bár vétettek hibákat védekezésben és támadásban is, jól játszottak a spanyolok ellen, és sokkal jobban teljesítettek, mint a Szlovákia elleni 2-1-es vereség során.


    “Az első meccsen túl tisztán akartunk futballozni, arra összpontosítottunk, hogy sok helyzetünk legyen, miközben más részek nem működtek. Készültünk a spanyolok mezőnyfölényére, hogy nekünk a védekezésre kell koncentrálnunk, és elég jól végeztük a dolgunkat” – mondta.


    Kamil Glik, a lengyelek védője kiemelte: a szlovákoktól elszenvedett vereség után Lengyelországban néhányan elveszítették ugyan a hitüket, ők azonban nem.


    “Ez az Európa-bajnokság számunkra most kezdődött el. Kicsit megkésve, de végül elkezdődött” – közölte.


    Az E csoport zárófordulójában, szerdán a spanyolok a szlovákokat fogadják Sevillában, míg Szentpéterváron Svédország-Lengyelország összecsapást rendeznek. A négyest a svédek 4 ponttal vezetik, őket Szlovákia 3, Spanyolország 2, Lengyelország 1 ponttal követi.

Fotó: UEFA




Kattints a kommenteléshez

Hagyj üzenetet!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Facebook

Új hírek

Több Labdarúgás