Connect with us

Bajnokok Ligája

Érzelemdús Pochettino nyilatkozat az elődöntő előtt

Érzelemdús Pochettino nyilatkozat az elődöntő előtt


A mai napon kezdetét veszi a harc a Bajnokok Ligája döntőjébe kerülésért, a Tottenham az Ajaxot fogadja.

A Tottenham Hotspur felejthetetlen csatában ütötte ki a Manchester City együttesét, így történelme legjobb nemzetközi teljesítményét elérve bejutott a legjobb négy közé a legrangosabb európai kupasorozatban. Mauricio Pochettino nem számíthat a támadó szekció két vezérére, Harry Kane sérülés, Szon Hung-Min eltiltás miatt kénytelen kihagyni a elődöntő odavágóját. Az argentin szakvezető azonban nem tekinti úgy, hogy ez hátrány lenne számukra.

Tottenham

“Nem érdekel minket ki szerzi a gólokat. Az egyetlen ok, amiért itt vagyunk, hogy végig igazi csapatként dolgoztunk és így lesz ez a továbbiakban is. Emiatt nem aggódom.”

Minden eddiginél nagyobb az összetartás – Kép: Twitter.com/SpursOfficial

Noha a Tottenham hétvégén bajnoki mérkőzésen vereséget szenvedett a West Ham United ellenében, Pochettino szerint csapata képes ezen felülemelkedni és nem éreznek magukon extra nyomást.

“Ez egy olyan mérkőzés lesz, ahol lehetetlen lesz elfáradni. Minden fejben dől el, az energiával úgy vélem semmi probléma nem lesz.”

A 47 esztendős tréner felidézte a szituációt, amikor 5 évvel ezelőtt először találkozott a klub elnökével, Daniel Levy-vel.

“Pizsamában fogadott a saját házában. Felvázolta, hogy új stadionunk lesz, ami egy kemény feladat számára és kérte, hogy továbbra is legyen versenyképes a csapat. Ez volt a legfontosabb, az ambíció, a győzni akarás megtartása. Akármennyire nehéz volt anyagilag a stadionépítés projektje, az elnöké a dicsőség, hogy az létrejött és a csapat dicsősége, hogy itt vagyunk. Most mindannyian álmodunk, személy szerint én is, de még nincs vége az álomnak.”




Kattints a kommenteléshez

Hagyj üzenetet!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Facebook

Új hírek

Több Bajnokok Ligája