Connect with us

Sportfejlesztés

Elindult a pécsi labdarúgó-akadémia kivitelezése

Elindult a pécsi labdarúgó-akadémia kivitelezése

Elkezdődött szerdán a Pécsi Sport Nonprofit (PSN) Zrt. idősebb Dárdai Pál (1951-2017) nevét viselő utánpótlás labdarúgó-akadémiájának kivitelezése a baranyai megyeszékhelyen.

    A sajtótájékoztatón Vári Attila, a PSN vezérigazgatója a bruttó 3 milliárd forintos kormányzati forrásból megvalósuló fejlesztést méltatva és a támogatást megköszönve azt mondta: a PMFC egy országos szinten kiemelkedő utánpótlás és felnőtt klub. A regionális utánpótlás központban naponta mintegy 300 igazolt versenyzőt képeznek – tette hozzá. 
    Mint ismertette, a régióban mintegy tíz egyesület kiemelkedő sportolóit képzik tovább a válogatott részére, több ezer gyermeket vonnak be az akadémia munkájába.
    Vári Attila szerint a beruházás fontos pillanata a PSN fejlődésének, annak köszönhetően pedig az akadémia az ország egyik legjobb képzőközpontjává válhat.

Fotó: Pécsma


    A Pécs kovácstelepi városrészében létesítendő sportkomplexumban műfüves fedett munkacsarnokot, füves és műfüves edzőpályákat alakítanak ki.
    A PSN-nek az MTI-hez eljuttatott tájékoztatása szerint a több mint 2300 négyzetméteres központi épületben kapnak helyet a csapatöltözők, a masszázs- és orvosi szobák, edzői és bírói öltözők, a hozzá tartozó vizes helyiségekkel.
    Az épület földszintjén klubterem és büfé lesz, az emeletén az irodák és öltözők mellett pedig készül egy 300 négyzetméteres bemelegítő-terem is, valamint tíz – egyenként tíz négyzetméteres – különterem. Továbbá 18 személyautó és három csapatbusz számára alakítanak ki parkolóhelyet.
    Páva Zsolt (Fidesz-KDNP) polgármester az elmúlt két évben megvalósult és a jelenleg is folyamatban lévő városi sportfejlesztésekre utalva úgy fogalmazott: a “Pécs sok évtized lemaradását igyekszik rohamléptekkel behozni”.
    A beruházás a tervek szerint 2020. június végére készül el. MTI




Kattints a kommenteléshez

Hagyj üzenetet!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Facebook

Új hírek

Több Sportfejlesztés