Connect with us

Vívás

Elhunyt Kausz István olimpiai bajnok párbajtőröző

Elhunyt Kausz István olimpiai bajnok párbajtőröző

Hosszan tartó betegség után 87 éves korában elhunyt Kausz István olimpiai bajnok párbajtőrvívó.

    A sportember szerda délután bekövetkezett haláláról a család nevében unokaöccse, a szintén orvos Tállay András tájékoztatta a Magyar Olimpiai Bizottságot.


    Kausz István 1932. augusztus 18-án született Budapesten. A Vasas SC, a Bp. Haladás és az OSC sportolója volt, kezdetben öttusázott, de kiugró sikereit párbajtőrvívásban érte el 1957 és 1965 között. Világbajnok lett egyéniben 1962-ben, Buenos Airesben, csapatban azonban már három évvel korábban, 1959-ben, Budapesten győzött. Vb-kről még két ezüstöt és egy bronzot hozott haza csapatban, emellett főiskolai világbajnok és Universiade-győztes.

Magyar Olimpiai Bizottság - Elhunyt az olimpiai bajnok Kausz ...
Kausz István – Fotó: Olimpia.hu


    A kétszeres olimpikon pástra lépett Rómában is, 1960-ban a csapattal negyedik lett, de az igazán nagy sikert 1964-ben Tokió hozta el a számára, ahol Bárány Árpád, Gábor Tamás, Kulcsár Győző és Nemere Zoltán társaságában a válogatottal aranyérmet nyert.


    Amint arra az olimpia.hu oldal emlékeztet, Kausz István már sportolói pályafutása idején orvosi diplomát szerzett, később a KSI, majd a magyar úszóválogatott orvosaként tevékenykedett, Szöul és Peking között hat nyári olimpián volt az egészségügyi csapat tagja.


    Teljesítménye elismeréseként többek között megkapta a MOB Érdemérmet (2002) és a MOB Fair Play Életműdíjat (2015). Kausz István a Magyar Olimpiai Bizottság tiszteletbeli tagja volt.




Kattints a kommenteléshez

Hagyj üzenetet!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Facebook

Új hírek

Több Vívás